A következmények

2011. szeptember 19. 17:05

Csurka István
MIÉP.hu
A kormányfő meghirdette a saját magyar út, a magyar saját lábra állás politikáját.

„Annál is inkább szükség volna szabad, bátor, gondolatilag megalapozott, kritikus szembeszállásra a hamis történelem világrendjével szemben, mivel a kormányfő hétfőn, az Országgyűlés őszi ülésszakának megnyitásakor meghirdette a saját magyar út, a magyar saját lábra állás politikáját és ez, akár tetszik, akár nem, akár kecsegtető, akár kockázatos, mindenképpen szembeszállás a hamis történelemmel. Ebben a magyar értelmiség nem játszhatja a háttérből figyelő, örökké óvatoskodó szerepét, aki csak akkor választ a küzdők közül, amikor az egyik már elnyúlt a porondon.

Orbán Viktor az új korszaknak ebben a nagyszabású expozéjában legtöbbet a bankokkal foglalkozott. Egy már többször felhangzott ellenérvre válaszolva elmondta, hogy nem kell tartani attól, hogy a devizahitelezés most ajánlott megoldásának hatására, amely kétségtelenül nem előnyös a bankok számára, azok visszafogják magyarországi hitelezéseiket. Nem, mert már visszafogták. Egyes külföldi bankok anyabankjaiknak pénzkivonásra és a haszon gyors repatriálására vonatkozó utasításait teljesítik. Vagyis ellenségesen viselkednek, nem törődnek a gyarmattal, ahová az együttműködés ígéretével és a tisztes haszon melletti szolgálat kötelmével települtek be, méghozzá egy olyan bűnös bankkonszolidáció keretében, amely rendkívül előnyös helyzetet teremtett számukra. Ezek nagyon kemény szavak voltak, s az osztrák külügyminiszter erre azonnal válaszolt. Mintha bolha csípte volna meg.

Óriási ellenállásra lehet számítani, mind nemzetközi, mind pedig hazai körök részéről.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 67 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Hat igen, ezeknek a bankoknak otthon meg kell kuzdeniuk egymassal.

Nem allnak az emberek 2 tomott sorban a bankok elott. Az egyikbe azok, akik hatalmas osszegeket akarnak elhelyezni es a masikba pedig a szuper keresettel rendelkezo megbizhato adosok, akik most akarnak megint eladosodni egy kicsit, es nem gond ha emelik a kamatot, mert barmit ki tudnak fizetni.

A kulfoldi tamadasokrol csak annyit, hogy egy ido utan mar annyira el lesznek foglalva a sajat problemajukkal, hogy a magyar helyzet igen magasrol lesz le.....va.

"Egyszerűen hülyék vagytok hozzá. Evvan."

Egyszerűen hülye vagy hozzá. Ez van.

A szabadsagharcokat nem akkor iteltek meg es emeltek tortenelmi magaslatokba, amikor azokat vivtak, szenvedtek, meg eheztek a katonak hanem utana.

Az eredemeny fogja eldonteni, hogy kinek volt igaza. Egyebkent a nyugati orszagokban is komolyan bankellenes hangulat van es ez meg erosodni is fog.

Rendszerváltás címén kiárusítottuk az országot. (Erről is Csurka írt elsőként. Kapott is érte.)
A bankok is jórészt külföldi kézbe kerültek. És besöpörhették, évekig, a térség legnagyobb nyereségét.
Most egy kis "megszorítástól" is óbégatnak.

És mindehhez tegyük hiozzá, hogy egyetlen fillért nem fordítottak az ipar használható részének feltőkésítésére, hanem hagyták tönkremenni, eladták fillérekért, majd végig nézték, hogy az új tulajdonosok felszámolják azokat.
H a legalább az OTP-t meghagyják állami tulajdonban, akkor más lett volna (más lenne) a hitelezési gyakorlat. Ha a legjobban prosperáló vállalatokat feltőkésítették volna, privatizáció csak komoly számonkérhető garanciák mellett történt volna, akkor az ország helyzete összehasonlíthatatlanul jobb lenne.
Ebben a naivitás, a kommcsik harácsolása, a libik megszállott piacimádata mind közre játszott.

Hadnagyom, bárcsak ne olvasnám, legalábbis nem itt. De hát láthatóan ez a dolgod, jól érzed magad.

Az államháztartás mérlegében a lehívott IMF-hitel ugyanúgy eszközként szerepelt, mint most a MOL részvények (a bevételek és kiadások között egyik sem található meg). Az tehát nem igaz, hogy 500 milliárd veszteség megjelenne bármilyen elszámolásban.

Az árfolyamcsökkenés hatása akkor lenne kimutatható, ha az eszközök elkönyvelt értékét a mostani piaci árfolyam alapján felülvizsgálnák. Nem tudom a részleteket, de szerintem ilyet az áht. valószínűleg csak nagyon ritkán csinál.

Nem zárom ki, hogy tényleg történt bűnös 'túlkonszolidálás', csakhogy még Keller László sem tudott semmit bizonyítani, ha jól tudom, az ügyészségre el sem jutott az ügy. Ítélet nélkül az ártatlanságot kell vélelmezni a hatályos jogi berendezkedés szerint.

Nem egészen erről van szó; én csak jóindulatúan kijavítottam egy tévedésed: "Amíg nem adják el a MOL részvényeket addig a költségvetés vesztesége pontosan annyi, amennyibe került. tehát 500 milliárd. Nem pedig semmi, ahogyan azt egyesek -így te is- látni szeretnék."

Ez az állításod nem igaz, ti. nem így működik az államháztartási könyvelés. Az már helyesebb lenne, ha azt mondanád, a költségvetés vesztesége a pillanatnyi árszint és az eredeti vételár különbsége - ha feltesszük, hogy most akár ennyiért is megvehette volna ezt a pakkot az állam (ez persze nem biztos). Ezt nem lehetett előre látni nyilván. De nem is annyira gond; a vétel megtörtént, és ez az csomag nem rövidtávú spekulációs érdekeket szolgál, a pillanatnyi árfolyamfluktuáció mellékes. Értékesíteni ('realizálni a veszteséget') nyilván nem fogja az állam, ez nem alternatíva. Nem is lehet 500 milliárdnyi részvényt ráönteni a BÉT-re.

Igen, de ha nem volt eljárás, akkor pontosan honnan is TUDOD, hogy bűncselekmény történt?

Itt látok néhány számot, de különösebb összefüggés nélkül. Egy bank konszolidálása azért ennél bonyolultabb ügy. A céltartalékképzés tudommal nem jelenik meg egy az egyben veszteségként az eredménykimutatásban. És az a rengeteg milliárd arra ment el. Utána kellene nézni, ha tényleg ennyire érdekel. Annyit látok, hogy volt egy nagyon kritikus Kehi-jelentéstervezet, majd egy elfogadó ÁSZ-jelentés.

Nem lepne meg, ha lett volna valami piszkos játék itt (hol nem volt?), de keveset tudunk mi ahhoz, hogy ezt átlássuk. Addig viszont csak a sejtések és teljesen irreleváns és inkoherens számok maradnak nekünk (nekem is); ezt ne tüntessük fel úgy, mintha bizonyítékunk lenne.

Igen, köszönöm; valami zavar volt az erőben a Kehi-nél, de ennek nehéz lenne utánajárni, a banküzemtanhoz meg (sajnos?) eleve nem értek.

Néhány napja egy furcsa szavazó-gép (!?) működik itt a Mandineren.
Gyerekes!
De valaki(k)nek nagy örömöt szerezhet.

Sok mindennel egyetértve, azért a világháborút egészen furcsa nézőpontból hoztad ide, ugyanis a gazdasági fellendülés éppen az egymilliárd pengős győri programmal indult, ami a háborúra való készülődés programja volt.....Sajnos lenullázta a Bethleni konszolidáció eredményeit és a háború végül mindent vitt, a szuverenitásunkkal együtt...

Igen! Láthatólag tömegével küldik a kommerek az aktivistáikat, de látszik, hogy kevés a pénz, mert hol meglódulnak, hol meg felszívódnak. Mostanában ketten-hárman csapnak le egy-egy témára, mint tyúk a takonyra.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés