Közoktatás: zenekart minden osztályba!

2011. augusztus 26. 17:36
Középtávú elképzelés az oktatási rendszer átalakításával kapcsolatban, hogy minden iskolának, vagy akár osztálynak önálló zenekara legyen - jelentette ki Hoffmann Rózsa pénteken a zalaegerszegi általános iskola tanévnyitó ünnepélyén.

Még ebben az évben elfogadja a parlament a már elkészült és rövidesen előterjesztendő, a köznevelési rendszert szabályozó törvényt, de a változások csak jövő szeptembertől lépnek életbe - közölte Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár pénteken Zalaegerszegen, egy általános iskola tanévnyitóján. A politikusnő azt ígérte, a 2012-ben életbe lépő változások „nem lesznek fájdalmasak”.

A művészeti neveléssel kiemelten foglalkozó iskola ünnepélyén Hoffmann Rózsa elárulta: az új köznevelési rendszerben nagyobb szerepet kap a művészeti-, elsősorban a zenei nevelés. Középtávú elképzelés, hogy minden iskolának, vagy akár osztálynak önálló zenekara legyen, hogy a gyerekek „a közös muzsikálásban örömet találjanak, megtanulják az egymásra figyelést” – mondta az államtitkár.

Csütörtökön a Magyar Nemzet a birtokába került önkormányzati törvénykoncepcióra hivatkozva arról írt, hogy az óvodák kivételével valamennyi oktatási intézmény fenntartói jogát átveszi az állam. A tervezet egyes intézmények esetén az állami fenntartás kizárólagosságát írja elő, míg más feladatok átruházhatók lennének a nagyobb települések önkormányzataira.

Összesen 134 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Szép elképzelés; zeneórán mi is sokat muzsikáltunk anno, és mindenki szerette. Talán valamivel közelebb is hozta a zenét hozzánk.

Teljesen helyes és jó elképzelés. A zenetanulás fejleszti az agyat. Okosabbak lesznek a gyerekek. Egy furulya pedig pár ezer forintból kijön.

Sajnos tudok olyan iskolákról, ahol nem hivatalosan, de tananyag a kárpátia ének órán.

Afffrancba, megint kiment a fejemből! :)))

Ellenben ez összhangban van a tartalommal.

Pontosan.
Mi kell ahhoz, hogy végre leváltsák???

Szerintem elég durva és veszélyes, hogy már az iskolában is ezt nevelik bele a gyerekekbe.

Ilyesmivel nem illik viccelődni.

Miért kevered bele minden témába Bokros Lajost?

Nem olyan rossz ötlet ez. A zene jót tesz a léleknek. Csak azt gondolom , hogy ha valaki zenekart akar alapítani, az fog is. Ha meg valaki nem akar, az nem fog zenélni, még akkor sem ha Hoffmann fejre áll. Ennyi erővel azt is bevethetné,hogy minden iskolának legyen röplabda csapata.

Gondolom majd minden iskolára jut egy zenei géniusz, aki tud játszani különféle fúvós, ütős és húros hangszeren.
A másik meg hogy majd heti 1x 45 percben hogy akarnak vkit megtanítani zenélni?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés