Végrehajtó jön Bayer kocsijáért?

2011. augusztus 1. 16:32
A Magyar Hírlap újságírójától három és fél millió forintnyi nem vagyon kártérítést, valamint annak járulékait követelik egy tavaly októberi ítélet nyomán.

 Három és félmillió forint nem vagyoni kártérítést, illetve annak járulékait követelik Bayer Zsolttól egy kártérítési per következményeként - írja hvg.hu. A Pest Megyei Bíróság tavaly októberben ítélte meg az összeget Endrédi Józsefnek, az esztergomi Civil Kurázsi kiadójának. Az újságíró a következőket írta Endrédiről egy cikkben: „A sor végén pedig említsük még meg szegény hülye Endrédi Józsefet, egy megőrült vállalkozót, aki létrehozta Civil Kurázsi című »lapját«. Tevékenységének eddigi mérlege: öt hónap fogház rágalmazásért...”.

Endrédi megerősítette, hogy a pert jogerősen megnyerte, a kártérítéshez és az ügyvédi költséghez pedig csupán végrehajtás útján juthat hozzá. Hangsúlyozta: fogházbüntetését a bíróság eltörölte, Bayer Zsolttal pedig sohasem találkozott korábban. Bayer autójának esetleges végrehajtói elszállításával kapcsolatban elmondta: kocsija a háza előtt áll, de az összesen kb. 3,9 millió forintos összegből 3 milliót kiadójának kell megfizetnie.

 

Összesen 15 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ha megnyerte, had vigye!

Azert a mandiner lehetett volna annyira korrekt, hogy azt is ideirja, hogy Bayert ki sem ertesitettek arrol, hogy perelik es el sem tudott menni a targyalasra, hogy barmit is tudjon mondani a vedelmere.

Szoval, remelem, hogy valaki eloveszi a birot es megkerdezi, arrol hogy milyen targyalast csinalt. Es hol vannak a demokracia hangos feltoi, vagy Bayernek nem jar a demokracia es az, hogy a sajat perjen meg tudjon jelenni es vedekezni tudjon?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés