Következmények nélküli ország

Hiába, a tiszás szekta és média ugyanúgy a jövő héten is hiteles szereplőként fogja eladni nekünk a vajákos embert színpadra tuszkoló Juhász Pétert és Puzsér Róbertet.

2011. július 1-jétől Tóth Levente irányítja megbízott főszerkesztőként a Népszabadságot, miután az eddigi főszerkesztő Vörös T. Károly szerződése június 30-án lejárt, és a múlt pénteki közgyűlésen nem hosszabbították azt meg.
Vörös T. Károly 1975-től a Kritika munkatársa volt, ahol főszerkesztő-helyettes lett. 1987-ben került a Népszabadsághoz, ahol 1990-től a kulturális rovatot irányította. 2004 februárjában került a napilap főszerkesztői székébe.
A jogász végzettségű Tóth Levente 1987-ben, 20 évesen került a Népszabadsághoz, majd a Világgazdaságnál, a Figyelőnél és a Napi Gazdaságnál tett kitérőt. 2002-ben tért vissza a Népszabadsághoz, 2010-ig a gazdasági rovatot irányította, a múlt év elejétől pedig főszerkesztő-helyettes lett - írja a mediapiac.com.