Elég régen foglalkoztatta annyira a magyarokat a második számú európai kupa-sorozat, mint csütörtök este a Fulham-Hamburg Európa Liga-elődöntő visszavágója. A Bajnokok Ligája mostoha kistestvérének szerepét betöltő EL általában csak a hardcore foci-fanokat érdekli. Hogy ez tegnap mégsem így volt, az egy 31 éves magyar focistának, nevesen Gera Zoltánnak volt köszönhető.
Gera eddig is brillírozott az EL-ben, a tegnapi mérkőzés előtt már 5 gólnál járt, amiből kettőt a Juventusnak lőtt, de eddigi teljesítményére mégis tegnap, a Hamburg ellen tette fel a koronát a 76. percben szerzett - ahogy ő fogalmazott - „hiéna-góljával”, ami végül kupadöntőt ért a Fulham számára. De a magyar szurkolókról sem feledkezett meg a focista. A lefújás utáni örömmámor közepette is gondolt az érte szorító honfitársaira, amikor az egyik őt vizslató kamerába beleordította, hogy „Szevasztok, magyarok!”
A magyar foci-drukkerek többségében tegnap felmerülhetett, hogy mégis hogy lehet az, hogy a legjobb formában játszó, EL-döntős magyar focista nem tagja a nemzeti tizenegynek? Tudjuk: lelépett Koppenhágából. Mégis, annyira nehéz elképzelni, hogy ennél a fiúnál komolyabb ok nélkül ennyire elszakadjon a cérna. Gerának a válogatottban van a helye, ez nem vitás. Erwin Koemannak pedig észre kellene vennie, hogy új szelek fújdogálnak kicsiny országunk felett. Orbán „Kétharmad” Viktor ugyanis nem csak politikus, de a magyar foci egyik
legbefolyásosabb alakja is egyben. Ő pedig - sok szurkolóhoz hasonlóan - már korábban letette a voksát Gera mellett, a szövetségi kapitány ellenében.