Hack Péter szerint a 42 jogtudós nyílt levele a kollektív bűnösség elvét támasztja fel, és a 20. század legsötétebb történelmi korszakait idézi

Súlyos történelmi párhuzamokra hívta fel a figyelmet Dr. Hack Péter jogtudós, az ELTE professzora abban a Facebook-bejegyzésében, amelyben vitába száll azzal a 42 jogtudóssal, akik nyílt levélben álltak ki a jelenlegi közjogi tisztségviselők kétharmados többséggel történő leváltása mellett. 

A vita háttere: alkotmányos tisztogatás vagy jogállami helyreállítás?

A vita előzménye, hogy 42 hazai jogtudós – köztük egyetemi tanárok, tanszékvezetők és kutatók, mint Fleck Zoltán, Chronowski Nóra, Tóth Gábor Attila, Halmai Gábor és Kis János – nyílt levélben támogatta a Tisza Párt kétharmados parlamenti többségének azon tervét, hogy Alaptörvény-módosítással távolítsák el hivatalukból a kulcsfontosságú közjogi tisztségviselőket. Magyar Péter már a kampányban, majd a választási győzelem után is lemondásra szólította fel többek között a köztársasági elnököt, a legfőbb ügyészt, az Alkotmánybíróság, a Kúria és a Médiahatóság elnökét.

Hack Péter: Ez a kollektív felelősség elve

Dr. Hack Péter bejegyzésében hangsúlyozta: személyesen ismeri és nagyra becsüli az aláírók döntő többségét, és maga is egyetért azzal, hogy több közjogi tisztségviselőt a jogállami követelmények sérelmével, személyre szabott jogalkotással helyeztek pozícióba, ami ellen erős közjogi érveket lehet felhozni.

A 42 jogtudós nyilatkozata azonban véleménye szerint 

1. A magyarországi németek kitelepítése (1944–1945): Amikor a kollektív felelősség elve alapján 220-230 ezer svábot fosztottak meg otthonától, megbélyegezve őket a „szabadság örök ellenségeiként”.
2. A Benes-dekrétumok (1946): Amelyek Csehszlovákiában 110 ezer magyar kollektív bűnösségét mondták ki, megfosztva őket állampolgári jogaiktól.
3. A kuláküldözések (1949): Amikor Gerő Ernő jelszavára hivatkozva 71 ezer családot (több százezer embert) fosztottak meg vagyonuktól és jogaiktól, mint „népellenes osztályellenségeket”.

Öt tisztázandó kérdés a jövőre nézve

A történelmi tapasztalatok okán az ELTE professzora öt kritikus kérdést intézett az aláíró kollégáihoz, amelyeket a jogállamiság megőrzése érdekében feltétlenül tisztázni kell az új politikai szereplők hivatalba lépése előtt:

1. Melyek azok a pozíciók, amelyeknek betöltői „lényeges szerepet játszottak az autokrácia kiépítésében és fenntartásában”? Ki és hogyan határozza meg ezen pozíciók körét? 
2. Az aláírók szerint ebben a még pontosan meg nem határozott körben (van, aki 8-9 közjogi tisztséget említ, az aláírók 18 pozíciót említenek, van, aki több mint harmincat, van, aki még ennél is többet), mindenkinek azonos felelőssége volt, vagy van, akinek nagyobb, van, akinek kisebb? Ha van különbség a felelősségben akkor van-e különbség a jogkövetkezményekben? Ha nem kell vizsgálni a felelősség mértékét akkor ez miben különbözik a kollektív bűnösség koncepciójától?
3. Az elmúlt 16 évben polgármesteri vagy főpolgármesteri tisztséget betöltő és így közhatalmat gyakorló politikusoknak volt-e szerepe vagy felelőssége az „autokrácia kiépítésében és fenntartásában”?
4. Mit jelent a „lényeges szerep”, ha valaki a 16 évből 12 évig „lényeges szerepet” játszott az autokrácia kiépítésében és fenntartásában akkor ő korlátozás nélkül betölthet közjogi pozíciót, vagy csak időarányosan pl. 8 éves mandátumból csak 2 évig láthat el közjogi tisztséget?
5. A jövőben a parlamenti többséget megszerző politikai erők is szabadon eldönthetik, hogy az előző kormányzati ciklusok „autokratikusak” voltak, és ezen érvvel alátámasztva szabadon leválthatják a mostaniak helyére megválasztandó közjogi tisztségviselőket, vagy ez csak egyszeri történelmi alkalom? (Ezt a kérdést az új szereplők hivatalba lépése előtt fontos lenne tisztázni.)

Hack Péter írását a Prédikátor könyvének soraival indította, figyelmeztetve arra, hogy a történelemben a jogállamiság nevében elkövetett jogsértések gyakran megismétlik önmagukat:

Nyitókép: Attila KISBENEDEK / AFP