Tagadhatatlan, a gazdaságról gondolkodó emberek körében konszenzusos tény, hogy Magyarországnak oly mértékű humántőke-problémája van, ami már hazánk fejlődésének elsődleges gátja. A Fidesz-kormány jóvátehetetlen bűne, hogy e humántőke-probléma közoktatási ágát érdemben sosem kezelte, „mindössze” az oktatási rendszer finanszírozását tette rendbe. A Fidesz-kormány elévülhetetlen érdeme azonban, hogy elkezdte felrázni, jobb teljesítményre ösztökélni, a nemzet számára hozzáadott értéket generáló mechanizmusokba kényszeríteni a tehetséggondozás és innováció intézményrendszerét. Ennek része a Mathias Corvinus Collegium nemzeti tehetséggondozó intézménnyé emelése – sok sikert kívánok majd a mintegy kilencezer, jelentős részben egyébként Tisza-szavazó hallgató és családjaik meggyőzéséhez arról, hogy a nekik tengernyi lehetőséget adó, a felemelkedést lehetővé tevő intézmény beszántása helyes politika –; ennek része a HUN-REN átszabása ütőképes, az ország kijelölt céljait szolgáló innovációs hálózattá; és ennek része az Élvonalban Alapítvány is, melynek keretében a tudomány legtetejére eljutott magyar, Krausz Ferenc igyekezett volna Krausz Ferencet faragni mindenkiből, akiben ehhez megvan a tehetség. Nem fideszest, hanem új Krausz Ferencek százait. Megfogni és a magyar gazdaság számára valósággá változtatni a hozzáadott értéket, amelyet 16 év alatt az Orbán-kormányok kritikusai úgy hiányoltak a gazdaságpolitikából.
Ehhez oktatásra és tehetséggondozásra költve pénzt – épp úgy, ahogy azt Kapitány István a kampányban oly lelkesen hajtogatta, már amikor méltatott válaszra sajtóorgánumokat.
Aztán kiderült, hogy évi 43,6 milliárd forint végül mégiscsak sok a tehetséggondozásra. Ennyit nem ér, hogy egy Nobel-díjasunk irányítása alatt, az ő, egyszer már bizonyosan célt ért eszközeivel fussunk neki a művelt emberfők kinevelésének. Az Élvonalban Alapítvány nem Fásy Zsülike, de még csak nem is stadion; végképp nem valami obskúrus helyi civil szervezet a néptánc és a választókerületi elnök kampányának határvidékén.