„Magyar Péter jobbkeze, Tarr Zoltán kifecsegte, nem mondhat el minden tervezett intézkedést, mert akkor megbuknak. Ezt követően, miután leleplezte a Tisza Párt stiklijét, Magyar Péternek sikerült elrejtenie Tarrt, nehogy tovább rontsa a párt esélyeit. Azonban a Tisza Párt holdudvarából újabb leleplező nyilatkozat látott napvilágot. Nem akárki árulta el Magyar Péterék féltve őrzött titkát.
Felcsuti Péter, a Raiffeisen Bank korábbi vezérigazgatója és közgazdásza korábban már elmondta, hogy a tavaly napvilágra került Tisza-adóterv valódi elképzeléseket tartalmaz.
Most pedig a Tisza-csomag szerzője egy műsorban feltett kérdésre megerősítette, hogy Magyar Péter eltörli a rezsicsökkentést, az anyák szja-mentességét, a 14. havi nyugdíjat és még »egy csomó mindent, amit a Fidesz bevezetett«, mert ezek Felcsuti szerint a legnagyobb »ostobaságok« – írta meg a Mandiner.”
Mem érdekli a tiszásokat, az ukrán terroristák sem, brüsszelt imádjáksemmit nem hisznek el. Agyhalottak, a tanultabbak még rosszabbakpedig azok kurba jól élnek. Megerdemelnék, hogy kipróbálhassák milyen a tisza, mégsem költöznek ukrajnába, romániába, lengyelországba, de még abba a kurva bécsbe sem.
Válasz erre
2
0
balatontihany-25
2026. április 08. 12:09
"Féltve őrzött titok...?" Ugyan már! Amit Felcsuti Péter mondott azt jól tudtuk eddig is... Az agresszív és gyűlölködő tiszás horda szándékait illetően nincs semmiféle titok.
Válasz erre
1
0
csulak
2026. április 08. 10:38
Ez a lenyeg :
Mit ajánl az álMagyar Poloska?
Magas rezsiszámlákat.
Drága benzint, áramot és gázt.
A családtámogatások eltörlését.
Undormány gender buzivonagló ideológiát.
ukrány Horda támogatását a mi kárunkra.
Az agrártámogatások megszüntetését.
Magas munkanélküliséget.
Drog liberalizációt
Migráncs áradatot.
A fiatalok adómentességének eltörlését.
Magas adókat. 25 30 % os Zsebmetszést
hogy legyen miből az euNuch Hordának a
háborúját finanszirozni
Nyugdíjak adóztatását
GMO s és Mérgezett Hamis
élelmiszerek behozatalát.
Szavazz a NYOMORRA !
SOHA TOBBE BALOLDALT !
Válasz erre
2
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!