Lázár János: Ma Orbán Viktor Magyarország legerősebb fegyvere. Erre a fegyverre pedig a közeljövőben is nagy szükség lesz

Közel tizenhat évnyi kormányzás után nem az számít anomáliának, ha egy ország választóinak többsége változást akar, hanem az, ha nem. Magyarországon a radikális változás programjának nincs világos többsége, a két nagy tábor fej fej mellett áll.

Ez felértékeli a mobilizációs versenyt, amely egyébként is minden kampányidőszakban fontos. Ugyanakkor sokkal kedvezőbb a „pólpozíció” a kormánypártok számára, mint amilyennel a hivatalban lévő erők egy-egy választás előtt rendelkezni szoktak. Ennek meggyőződésem szerint két oka van. Az egyik, hogy a mögöttünk hagyott másfél évtized kormányzati teljesítményében több volt a jó, mint a rossz. A másik, hogy a választói többség várakozása szerint a következő négy, nyolc, tizenkét vagy ki tudja hány évben jóval több kockázat és veszély leselkedik ránk, mint a mögöttünk hagyott másfél évtizedben. Ilyenkor a hivatalban töltött idő nem a kormánypártok ellen szól, hanem mellettük. 

Önkorrekció és megújulás 

A tapasztalat hangsúlyozása azonban önmagában nem elég, mert négy ciklus után a korrekció igénye is jogos egy társadalomban. Nekünk, fideszeseknek (újra) a gyakorlatban kell bizonyítanunk a tételt, hogy „a Fidesznél csak a Fidesz lehet a jobb”: a politikai közösségünkben megvan az önkorrekció és a megújulás képessége. Ennek hiteles bemutatásához ki kell mozdulni a politikai komfortzónából, el kell hagyni a fővárost, és „terepre” kell menni. Vitákat kell vállalni, kérdésekre kell válaszolni, bele kell nézni a választók szemébe, és meg kell hallani a kritikájukat. Kiállni, beleállni. 

A két út tanulsága közös. A politikus dolga nem az, hogy nevelje a választókat, hanem hogy szolgálja őket: nem az embereknek kell beszélnie (és még csak nem is róluk), hanem velük. 

A liberálisok szerint ez populizmus. Van is olyan politikustársam, aki védekezni szokott a jelző ellen, én azonban nem teszem. Ha ez populizmus, akkor populista vagyok a politikai közösségemmel együtt. A magyar nép, a magyar emberek érdekét képviseljük, mert más népek vagy akár a bankok, a multik és a nemzetközi spekulánsok érdekeit képviselik épp elegen mások. Ha a magyar kormány sem a magyar nép érdekeit képviseli, akkor ugyan kicsoda? 

Populizmus kontra elitizmus 

Amilyen egyszerű igazság ez, annyira nem magától értetődő módon érvényesült a rendszerváltozás utáni években – egészen a 2010-es fordulatig. Addig a régi elitnek mindig fontosabb volt egy-egy birodalmi központ (vagy akként viselkedő hatalmi centrum) akarata, mint a magyarok érdeke. Nekünk, fideszeseknek azonban a munkások, a hétköznapi küzdők, az iparkodó, igyekvő, törekvő emberek mellett van a helyünk. (Nem a törtető, hanem a törekvő emberek mellett – ez nagy és tanulságos különbség.) A populizmus ellentéte ugyanis – a liberális fősodor által erőltetett értelmezéssel szemben – nem a felelősség, hanem az elitizmus. Az a magatartás, amikor politikusok vagy a senki által meg nem választott – és így senki által nem ellenőrzött – hatalmak jobban akarják tudni az embereknél, hogy nekik mire van szükségük. A liberálisok-progresszívok meggyőződésem szerint ebbe a felvilágosult gőgbe buktak bele világszerte. Ami mintha még mindig nem esett volna le nekik, továbbra is „fullba” nyomják a népnevelést, lásd woke politika. 

Ez egészen másfajta politika, mint amit a 20. századból megörököltünk. Már nem bal- és jobboldalról szól, nem ideológiai kérdések mentén húzódik a választóvonal, hanem a hétköznapok legégetőbb kérdéseire adott válaszok alapján rajzolódik ki. Ebben a politikában a gázár fontosabb, mint a gender, a saját béke megelőzi a mások háborúját, és a magyar gyerek megszületése előbbre való, mint felnőtt migránsok befogadása, mert egy ország lakosságának az összetétele nem csupán demográfiai kérdés. 

Bár ezek a helyi események többnyire valóban a balhés jelenetek miatt kerülnek be az országos nyilvánosságba, az első percek – többnyire megrendezett – „botrányain” túl én nem megosztottságot tapasztalok, hanem egyetértést az emberek között, legalábbis a fentihez hasonló, alapvető kérdésekben. Ezért állítom határozottan, hogy a jövőt érintő legnagyobb kérdésekben a többség velünk van. És mi a többséggel. 

De persze érzem a bizonytalanságot is ezeken a találkozókon. Valójában mindegyik felszólalás hátterében – legyen az harciasan ellenzéki vagy megerősítést kereső kormánypárti – két kérdés húzódik meg. Az egyik, hogy mit nyerhetnek az emberek a Fidesszel. A másik, hogy mit veszíthetnek a Tiszával. 

A kampány lehetőséget ad, hogy tényekkel alátámasztva emlékeztessünk rá, ha mi kormányzunk, mindenki dolgozhat, aki akar, és nemcsak megélhet, de előrébb is juthat az életében – családot alapíthat, otthont teremthet, mert az állam nem hagyja magára. E tizenhat év során a nemzeti-polgári kormányok sosem a megszorításokra épülő régi politikát követték: mi sosem az emberektől vettünk el, hanem mindig a bankoktól, a multiktól, a nagy energiacégektől. Onnan, ahonnan politikai ellenfeleink legnagyobb igazolásai érkeztek. Ez tehát alapvető különbség köztünk és a régi elitek között: ők nagy emberekben gondolkodnak, mi pedig a kisemberekért cselekszünk. Jó példa erre a januári rezsistop is: a többletfűtés árát nem a családok fizetik meg, hanem az extra­profitot termelő energiacégek. 

Ha a többség a saját életkörülményeit hasonlítja össze a – szerencsére régen elmúlt – „elmúlt nyolc évvel”, vagyis a gyurcsányi időszakkal, akkor nemigen juthat más, józan következtetésre, mint hogy Magyarország ma jobban él, mint 2010-ben. Ám 2030-ban újra rosszabbul élhet, ha a többség most nem a saját családja érdekei, hanem a régi elitek szája íze szerint választ. 

Ezért szoktam azt mondani a Lázár­infókon, hogy most egy kicsit más a nóta, mint régen. Most a következő mondat érvényes: „Hallgass az eszedre, szavazz a Fideszre!” 

A Tisza változást ígér, de káoszt hoz

Mert ha a Fidesz győz, mindenki nyer, aki dolgozik. Ha azonban a Tisza győz, mindenki veszít, akinek van valamije. A tét egyszerű: biztonság vagy káosz! A Tisza változást ígér, de káoszt hoz. A mi ajánlatunk viszont világos: biztonság a házban és a hazában. Biztonságban maradnak a nyugdíjak, a családtámogatások, a rezsicsökkentés. De veszélybe kerülhet mindaz, ami jó volt ebben a kormányzásban. Ezt kell megértetni mindenkivel: a szüleinkkel és a gyerekeinkkel, a szomszédainkkal és a barátainkkal, a rossz választásukban magabiztosakkal és a biztos választásban még bizonytalanokkal. 

A Lázárinfókon azt tapasztalom, hogy ez valójában nem olyan nehéz, mint sokan gondolnák, mert ahogy Orbán Viktor fogalmazott: a jó kormányzásnak van egy erős szövetségese, a valóság. A rezsistop és a rezsicsökkentés, a 3 százalékos Otthon Start hitel, az anyák adómentessége, a megvédett 13. és az elindított 14. havi nyugdíj, az árrésstop, de akár a déli határkerítés is mind-mind a mi oldalunkon áll, a mi igazunkat bizonyítja. Végül van még egy nagy érv, amely mellettünk szól: velünk van Európa legrégibb, legkipróbáltabb, legrutinosabb vezetője. Ma Orbán Viktor Magyarország legerősebb fegyvere. Erre a fegyverre pedig nagy szükség lesz, mert a régi világrend felbomlásával kaotikus idők jönnek. 

Mindezekről az érvekről igyekszem beszélni a Lázárinfókon, amelyeknek a formátuma a kampányhajrában változik, a lényege azonban nem. Továbbra is bárhol, bárkivel és bármiről beszélek – csak még feszesebb időrendben, hogy fokozhassuk a tempót és növelhessük az elérést, azaz minél több emberhez juthassunk el. 

Tanulmányok és elemzések sora jegyzi, hogy a nyilvánosság a netre költözött, a közösségi média az elsődleges kampányterep. Lehet. De én több tízezer lázárinfós kilométerrel a hátam mögött, közel félszáz helyszín több mint ezer kérdezőjének több ezer kérdése után azt tapasztaltam és azt tanultam meg: a politika fő terepe továbbra is az utca. A terek, a művházak, a kocsmák. A Facebook-­fiókok helyett a hús-vér emberek; a lájk helyett az igazi taps; az arctalan, anyázó kommentek helyett a szembe néző vélemények. 

Választást pedig csak bizalommal lehet nyerni.

A szerző építési és közlekedési miniszter

Nyitókép: Facebook