A Mesterterv legutóbbi adásában Kereki Gergő, a Mandiner.hu főszerkesztője, Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője, és G. Fodor Gábor, a XXI. Század Intézet stratégiai igazgatója, a Magyar Nemzet főmunkatársa elemezte a múlt hét legfontosabb politikai eseményeit. A beszélgetés során különös hangsúlyt fektettek a kémbotrányra, azon belül is Panyi Szabolcs szerepére. Kereki Gergő a következőképpen foglalta össze a legfontosabb tudnivalókat az ügyről:
„Szijjártó Péter külügyminisztert legalább egy uniós ország titkosszolgálata lehallgatja, mégpedig egy magyar újságíró aktív közreműködésével. A Mandiner hozta nyilvánosságra azt a hangfelvételt, ahol Panyi Szabolcs saját maga, a saját szájával mondja el, hogy külföldi titkosszolgálatokkal áll kapcsolatban, nekik kiadta Szijjártó Péter telefonszámát annak érdekében, hogy őt titkos megfigyelés alá helyezzék. Ezen kívül elmondta azt is, hogy szoros baráti kapcsolatban és munkakapcsolatban is áll a Tisza Párt külügyminiszter-jelöltjével, Orbán Anitával. Továbbá elmondta azt is, hogy annyira jó a kapcsolata Orbán Anitával, hogy egy kormányváltás esetén Panyinak döntő befolyása lesz arra, hogy kiket vegyenek fel és kiket bocsássanak el a leendő Tisza vezette külügyminisztériumból, valamint hozzáférése lesz a külügyi dokumentumokhoz is.”