Bármi lesz is a választási eredmény, a nap a következő reggelen is felkel

A nap a következő reggelen is felkel. A villamosok kigurulnak, az agglomerációs és pesti utak bedugulnak, az ország a munkahelyeken és a home office-okban is tovább működik. Mármint a választás utáni reggelen, bármi lesz is az eredmény. Ezt azért érdemes leszögezni, mert a 21. századi történelmünk sokadik „történelmi” választása következik, ahol minden eddiginél nagyobb a tét, ami természetesen vagy a földi mennyország elérése, vagy a végső összeomlás, az apokalipszis bekövetkezése.

A magyarok eközben leginkább csak azt akarják, hogy holnap és messze a holnap után is legyenek alapvetően rendben a dolgok körülöttük. Béke, biztonság, szabadság, a gyarapodás lehetősége, önmagunk ki­teljesítése és a családunk, helyi és nemzeti közösségünk előrelépése, lehetőleg a jó irányba – ezen vágyakkal talán mindenki egyetért. 

Legyen akkor a holnap helyett a távlatunk dátuma 2050! Ahogy a jövőről elmélkedünk, sorakozni kezdenek a kérdések. Lesz termő föld és elegendő víz a hazánkban? A Kárpát-medence még termőbbre fordítása s közben természeti értékeinek védelme alapvetés.

Lesz munka? Legyen, mindenkinek. Korábbi év­tizedek zsákutcája volt a segélyalapú társadalmi posványosodás, de ez a jövő a mesterséges intelligencia térnyerésével – egyre többféle munkahely MI vagy más automatizáció általi kiváltásával – újra fenyeget. Minden szinten minden szintű munkára kell fogni most és a jövőben is a nemzet minden munkaképes tagját, hogy társadalmi szinten megőrizzük az emberhez méltó létfeltételeket, egyáltalán az emberi méltóságot. 

Ha másfél évtizedes kitartó és áldozatos támogatási próbálkozások ellenére sem sikerült elérni vagy legalább megközelíteni a társadalom önfenntartó reprodukciós rátáját, akkor nehéz azt feltételezni, hogy az utánunk jövő nemzedékek idején valami hihetetlen varázsütésre ez megtörténik. A mai népesedés vas­törvénye, hogy ahol elér a fejlettnek nevezett szintre egy társadalom, bezuhan a gyerekszületések száma – még a leginkább katolikus, sőt muszlim országokban is. A legtöbb, amit a magyar társadalom és vezetése tehet, hogy a csökkenés mértékét zsugorítja, és még ehhez is többnemzedéknyi nevelésre, ösztönzésre és össztársadalmi ráébredésre van szükség. 

A részvételük és további felemelésük nélkül nem lesz magyar jövő. Különös tekintettel a népesség folytatódó fogyására, amelynek pótlására a magyar társadalom semmiképp nem akar idegen civilizációból idegen népeket nagy tömegben beengedni. 

Oktatás? Oktatás és még több oktatás! A zsugorodó Európában a harmadik világ globális térfoglalása és Kelet-Ázsia előretörése mellett Magyarországnak mindent meg kell tennie a közoktatás általános színvonalának fejlesztéséért és a felsőoktatás minél több intézményének európai vagy világszintűvé emeléséért, hogy egész nemzetünk versenyképessége növekedjen.

S az oktatás mellett a másik örök elefánt a szobában: az egészségügy? Miközben az egészségügyi infrastruktúra nagy fejlődésen ment keresztül az eltelt években, orvosokra és ápolókra továbbra is sürgető szükség van, és mérföldes léptekkel kellene javítani a népegészségügyön is a fizikai állapottól a mentális egészségig. 

De van más választás, mindig is volt: a polgári Magyarország. Ha túl vagyunk április 12-én, azt kívánom mindannyiunknak: foglalkozzunk minél többet az évtizedes, évszázados nemzeti sorskérdésekkel és az azokra adható legjobb nemzetépítő válaszok megtalálásával – mert hiába dugnánk homokba a fejünket, a világ nem fog várni ránk semmiben.

***

***

Fotó: MTI/Veres Nándor