Nagyhét politikai cunami előtt

„Miután magam még a Népstadion 23-as szektorában kezdtem a szurkolói pályafutásomat, hogy a lefújás után a korabeli egészségmegőrző program keretében rendszeresen elfussak végig a Verseny (nomen est omen) utcán egészen a Keleti pályaudvarig a kardlapozás elől (a kellő kondíciómnak később komoly hasznát vettem a korai Fidesz-szimpátiám idején, amikor a komancs éra rendőrei végkielégítésként motorokat kaptak a lovak helyett), van összehasonlítási alapom.  

És hát a nézők, a közönség. Kimegy a borzalmas időben közel ötvenezer ember, és azért »csak« annyi, mert néhány szektort edukatív célzattal már megint bezárattak egy tét nélküli meccsre. Ultrák, családok, gyerekek, vegyesen. És a soványka győzelem után, a találkozó végén hosszasan ünnepelnek. Himnusz, autogramok, pacsi, gólszerzőnk egy szál alsógatyában távozik. 

A magyar néplélek ezen plebejus, de mégis felemelő megnyilvánulási formáját a stadionozók soha a büdös életben fel nem fogják. Talán nem is baj, nem lehet mindenki egy vérből való vagy mi, megvagyunk nélkülük is. Illetve meglennénk.” 

Nyitókép: MTI/Purger Tamás