„A Tisza tagja vagyok, támogatom Ukrajna háborúját“ – így zajlott Magyar Péter győri gyűlése

A Tisza Párt győri rendezvényén jártunk. A párt szimpatizánsai bevallottan ukránpártiak. Riportunk.

A kormányfő szerint a Tiszának „maradt a balhépolitika”.

Rövid interjúra megállt a Mandinernek Kötcsén Orbán Viktor, akit arról kérdeztünk, mit gondol arról, hogy a Tisza Párt is megjelent a Fidesz hagyományos nyárzáró rendezvényének helyet adó településen.
Nem nagyon van szegényeknek más választásuk”
– jelentette ki a kormányfő.
Orbán Viktor ezt azzal indokolta, hogy a Tisza eljátszotta a bizalmat, hiszen kiderült, hogy csak a választás után akarják megmondani, mit is akarnak igazából,
maradt a balhépolitika”.
93 ezer négyzetméter Magyarország, nem találtak másik falut, csak ezt. Hát miért jöttek ide? Csak a balhé miatt!”
– zárta a kormányfő.
Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán