Mi kell a nőnek? – Íme két gyönyörű példa arra, hogy miért érdemes az MCC vezetőképzőit választani

„A dédszüleim nagygazdálkodók voltak, a felmenőim között falubírót, településalapítót is találunk. Aztán a történelem viharai megérkeztek hozzánk, és az államosításkor mindent elvettek. Senki nem volt a családunkban, aki folytatta volna a gazdálkodást” – meséli Csapóné Hernádi Noémi. Tekintete nyugodt, hangja határozott. 

Gyerekkorában senki nem gondolta volna, hogy éppen ő lesz az, aki újra kapcsolatot teremt a földekkel. „Az biztos volt, hogy természettudományokkal szeretnék foglalkozni. Én voltam a fura lány, akinek mindig volt valamilyen terrárium, akvárium a szobájában.” Ahogy erről beszél, az arcán finom mosoly jelenik meg. 

Biológusként kezdte, nagy tervekkel. „Tetszett a kutatói lét, de nekem inkább valami olyan kellett, ami életszerű.” Egy nap sejttan-fakultáció után hazament, és bejelentette: átjelentkezett az agrárkarra. A család döbbenten hallgatta. „Mondták: szép, de se birtok, se föld nincs már, ez nem fog működni. Erre én: ha a dédnagyapám fel tudta építeni a semmiből, akkor miért is ne?” 

Az agrárium világa szigorú és zárt, különösen a nőknek. „Az egyetemen néha furcsán néztek rám, mert az agrárpálya ritkán mondható nőiesnek, ezért néhányan tudatosan összezártunk.” Noémi lépésről lépésre építkezett: okleveles takarmányozási mesteri, vadgazdálkodási képesítés, végül az országban elsőként induló agrárdiplomáciai menedzseri évfolyam elvégzése. „Ott éreztem, hogy végre fúzióba hoztam azt, ami tényleg én vagyok.” 

A sikerek mögött azonban egy kérdés nem hagyta nyugodni: lehet egyszerre szakember, vezető és nő? „Attól, hogy egyenlőnek tekintenek minket, nem kell egyformáknak lennünk a férfiakkal. Nem kell harcolnunk, hiszen nem ugyanazok a szerepeink” – hangsúlyozza. 

A választ a Mathias Corvinus Collegium női közéletivezető-képzője hozta meg. „Sokat segített a program. Rengeteg kiváló előadásunk volt politikáról, jogról, diplomáciáról, közbeszédről, de még értékesebbek voltak számomra a beszélgetések. Olyan vezető pozíciókban lévő nőkkel találkoztunk, akik a hivatásuk mellett többgyermekes édesanyák.” 

Az első hétvége előtt még tartott tőle, hogy nem illeszkedik a közösségbe. „Aztán kiderült, hogy nem csak én tartottam magam csodabogárnak, mindenki az volt. Pont ez hozott össze minket. Végre mertem az lenni, aki vagyok. Nem kell bűntudatot érezzek amiatt, hogy 

Csapóné Hernádi Noémi története gyökerekről és újrakezdésről szól – döntései hidat képeznek a múlt és a jövő között. Lévai Evelin útja más: egy kárpátaljai kis faluból indult, hogy megtalálja a saját hangját, és bebizonyítsa, a világ nemcsak történik vele, hanem ő is alakíthatja. 

Evelin mosolyogva idézi fel az első napokat: „Egyedül jelentkeztem az MCC kárpátaljai vezetőképzőjére. Jó is volt így, mert ha a barátnőmmel mentünk volna, lehet, nem nyitottam volna annyira.” 

Ez az attitűd végigkísérte a program során. „Nyitott szívvel álltam neki a képzésnek, másképp nem is éri meg.” Azt mondja, a Kárpátaljáról érkezők között eleve van egy láthatatlan kötelék. „Egyforma hátterű személyekről beszélünk, akik ugyanonnan jönnek, ugyanolyan múlttal és ugyanolyan kihívásokkal élnek. Ez már alapból összeköti az embereket.” 

A képzés egyik legemlékezetesebb pillanata számára egy podcastfeladat volt. „Az egyik legjobb élmény: én voltam a műsorvezető. Utána egy olyan személytől kaptam visszajelzést, aki ezzel foglalkozik, sőt kiemelkedő a szakmájában, nagyon jó visszacsatolás volt.” 

Az egyik komfortzónán kívüli élménye az azonnali kérdések órája volt egy parlamenti szimuláción. „Én voltam az »elnök asszony«, és engem bombáztak kérdéseikkel a pártok. Stresszesen éltem meg, csak akkor tetszett meg igazán a játék, amikor kezdtem úgy érezni, hogy helytállok.” 

Evelinnek a kárpátaljai vezetőképző nemcsak tudást adott, hanem hitet is önmagában. „Szerettem volna fejleszteni a kommunikációs készségeimet, ez fontos szempont volt. Többször mondták nekünk, hogy nincsenek rossz készségek, csak fejlesztésre várók – ez megmaradt bennem.” 

Annak, aki azt fontolgatja, hogy jelentkezik a képzésre, határozottan üzeni: „Ne féljen, hanem higgyen magában, és vágjon bele. Magáért jelentkezzen, ne másért. Azért, hogy megismerje egy újabb énjét. Biztos, hogy izgalmas lesz. Lesznek nehézségek, elakadások, de megéri. Idővel mindig kialakul egy jó csapat, amelyben a társak tudják egymást támogatni és előrevinni.” 

A végén elmosolyodik. „Életre szóló kaland volt! Újra megcsinálnám, ha lehetne.” 

Két élet, két történet – egy közös igazság. 

Akkor megtörténik a csoda.

Nyitókép: Csapóné Hernádi Noémi 
Forrás: Mandiner-archív