Ha nem a teljes hatalmi elitet cseréljük le, akkor nekünk reszeltek

„Szeptember 25-én 49 éves lett, azaz már az ötvenedik évét tapossa. Kamaszként, harmincasként vagy pár éve hogyan gondolt a középkorú Nagy Ervinre?

Ez súlyos váltókor, amikor a »tisztes őszes halántékú« férfiak már csak vágyódva néznek a fiatal nők után. Legalábbis korábban így képzeltem. Amikor az ember 18-20 évesen tele van hormonokkal, leginkább innen tudja nézni a világot. Ráadásul az én apám helyi mucho macho volt, sokat hallgattam az anekdotákat a nőktől; még a saját feleségem is elpirult, amikor meglátta apukám fiatalkorú képét, annyira jóképű volt. Mindenhová vitt magával Dunaújvárosban, cipőbolttól piacon át kávéházig, így én is ebből a szemszögből néztem a világra, azt gondoltam, egy férfit a karizmája irányából szemlélünk. A pályám nagy részén is a szépfiú kategóriába soroltak, így továbbra is ennek mentén értelmeződött a világ. Na ez az elmúlt években teljesen eltűnt belőlem.

Innen tudom lemérni a közélet és a politika térfoglalását a saját életemben. Nagyon megváltozott a dolgok fontossági sorrendje, például már egyáltalán nem érdekel az öltözködés sem. A szakmám nem köt futószalag mellé, jól be tudom osztani az időmet, és a kislányaim miatt sem hagyom el magam. Persze azt azért nem mondom, hogy amikor ötször kelek fel egy éjszaka, úgy pattanok ki az ágyból, mint harminchárom évesen az első gyerekemnél.

Általában én vagyok az elkapó játékos az otthoni éjszakai NFL-ben, én próbálom megnyugtatni az ikrek közül, aki felébredt, hátha a másik tovább alszik.

Ha nagyon nagy dzsihád van, megjelenik a feleségem is, de próbálom őt szeparálni, mert rengeteget dolgozik, most én vagyok az, aki éjszaka a szájában tartja a zseblámpát, miközben rendbe teszem a félig alvó gyerek pelenkáját, és negyed ötig ülök a másik mellett, aki ezután csak úgy hajlandó elaludni, ha foghatja az ujjamat. Fitten tartanak, de az ikrekkel tizenkilencre húztam lapot, mert ez volt az utolsó pillanat, amikor gyereket akartam vállalni: ötven fölött szerintem megérzi a gyerek a szülő aktivitásának hiányát. Én még tudok teniszezni a tizenöt éves lányommal, és kúszom-mászom a játszótéren. Szerintem ez így van jól, ez ad érzelmi stabilitást a gyerekeknek és nekem is.

2025-ben szinte kizárólag politikai, közéleti kérdések miatt forgott a Nagy Ervin név a sajtóban. Színművészként dolgozik valami újdonságon mostanában?

Nem csinálok semmi újat, és nincs is felkérésem. Az avignoni színházi fesztiválon láttam egy kortárs francia vitadrámát, amelyben nem történt más, mint hogy Caesar megölésének előestéjén Brutus beszélgetett a tűznél emberekkel arról, mit adott Caesar a birodalomnak, és mi lett belőle. Ezt a drámát szívesen megcsinálnám magyarul is, akár színészként, producerként, bárhogy. Egyre több Nyugaton a vitadráma, ahogy a közmédiájuk is ebből áll: duma, duma, duma. Ha bármikor lesz közöm ahhoz, hogy kialakítsuk, mennyi kerekasztal-beszélgetés legyen a magyar közszolgálati televízióban, mekkora súlya legyen az elmúlt 20-30 év kitárgyalásának, akkor ebben a franciákhoz szeretnék közeledni.

Az értelmes párbeszédek, a vitakultúra kialakítása szerintem kardinális kérdés abban is, hogy milyen lesz a magyar kultúra a következő száz évben. Ez maradt el itthon, a kerekasztal-hangulat, amikor komoly emberek beszélik meg közös dolgainkat.

Hát ezeket az asztalokat Orbán Viktor felgyújtotta egy erdőben, de ezt tette Vidnyánszky Attila is.

A Tisza Párt felelőssége lesz, hogy legyenek ilyen viták. Nem ússzuk meg, hogy feltegyük magunknak a kérdést – ahogyan Kern András is mondja a Sztracsatella című filmben –: »Hol b*sztuk el, mama?«

Szóval a művészet most mellékág: a következő nyolc hónap nem erről fog szólni, biztos, hogy másnak dedikálom ezt az időszakot. Nem bánom, bőven belefér ez az életembe.”

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd