Újabb súlyos bírság terheli Budapest költségvetését, miután egy törvénysértő közbeszerzés miatt 200 millió forintot, valamint 4 millió forint perköltséget kell kifizetnie a fővárosnak – mutatott rá Szentkirályi Alexandra a közösségi oldalán. A Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint „botrány”, hogy Karácsony Gergely városvezetése újra és újra olyan hibákat követ el, amelyek komoly anyagi károkat okoznak a budapestieknek – írta meg a Magyar Nemzet.
Szentkirályi emlékeztetett arra, hogy nem ez az első alkalom, hogy a főváros szabálytalan közbeszerzései miatt százmilliós nagyságrendű bírságokat kell fizetni. Kiemelte, hogy ráadásul ez is a BKK-nál zajlik, ahol az elmúlt hónapokban sorra
derültek ki a baloldal mutyis ügyei. A frakcióvezető szerint ráadásul egy újabb, hasonló ügyben is per zajlik, ahol 300 millió forint a tét.