Ezt már Sulyok Tamás sem hagyhatta szó nélkül: kíméletlenül kiosztotta Fleck Zoltánt

2025. augusztus 02. 15:25

„Mit szeretne, Fleck Kolléga? Utcai harcot, forradalmat?” – kérdezi a köztársasági elnök a jogszociológustól.

2025. augusztus 02. 15:25
null

Komoly visszhangot váltottak ki Fleck Zoltán, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának oktatója által a Tisza Párt egyik rendezvényén tett kijelentések. A jogászprofesszor arról beszélt egy június 25-i Tisza szigetes kerekasztal-beszélgetésen, hogy egy esetleges ellenzéki győzelem után „fenyegetni kellene a köztársasági elnököt”.

„Én azt gondolom, hogy ha egy ellenzéki párt nyer a választásokon, (…) azon nyomban el kell menni a győztesnek olyan helyekre, ahol (könnyen mondom, mert nem vagyok politikus, tehát nem az én felelősségem!), ahol ígérni, fenyegetni, zsarolni kell az illetőt – konkrétan a köztársasági elnököt (…) Le fogom tagadni ezt” – fogalmazott Fleck Zoltán.

A jogász szerint pusztán a kormányváltás nem elég:

forradalomra van szükség, és nem kormányváltásra!” 

Az eseményről készült teljes felvétel ITT érhető el! A vonatkozó részeket az alábbi videó foglalja össze:

Legfrissebb bejegyzésében a köztársasági elnök, Sulyok Tamás is reagált, aki megismételte az elhangzottakat:

„Meg kell fenyegetni, zsarolni kell a köztársasági elnököt! Erre tett felhívást az ELTE jogi karának oktatója, Fleck Zoltán egy Tisza Sziget rendezvény meghívott előadójaként arra az esetre, ha a jövő évi választáson az ellenzék megszerezné a hatalmat. Én azt gondolom, hogy ha egy ellenzéki párt nyer a választásokon, (...) azon nyomban el kell menni a győztesnek olyan helyekre, ahol (könnyen mondom, mert nem vagyok politikus, tehát nem az én felelősségem!), ahol ígérni, fenyegetni, zsarolni kell az illetőt – konkrétan a köztársasági elnököt (…) Le fogom tagadni ezt.”

Sulyok megjegyzi, Fleck mondandója közben többször utalást tett „a Sziget Rendezvények által támogatott pártra és annak vezetőjére”. 

Ezt is ajánljuk a témában

Forradalomra van szükség és nem kormányváltásra”

– idézte az államfő Fleck Zoltán jogszociológus szavait.

„A pódiumról a következőkkel igyekszik hallgatósága előtt legitimálni nem csak súlyosan jogellenes, hanem valójában erőszakra felszólító elképzeléseit: »Közjogilag az történhet, hogy a köztársasági elnök, mivel nincs kötve ahhoz, hogy a többségi frakció vezetőjének adjon kormányzati megbízást, a vesztes párt vezetőjének adja a kormányzati megbízást. Ezt megteheti. Természetesen nem fogja megszavazni a parlament ezt a miniszterelnököt. Aztán még egyszer próbálkozik, megint nem, és akkor feloszlatja a parlamentet, és új választásokat ír ki. Na de el tudjuk képzelni, hogy egy győztes választás után az emberek ezt hagyják?«

„Mit szeretne, Fleck Kolléga? Utcai harcot, forradalmat? Vajon ki és hogyan értelmezi majd az Ön szavait, felhívását?” – kérdezi Sulyok, majd úgy folytatja: „Demokráciát követel, miközben társadalmi szintre emelt közös bűncselekményre szólít fel a legnagyobb ellenzéki pártot támogató eseményen. Egy civilizált közéletben nincs és nem lehet helye »militáns« közjogi nézetek terjesztésének!”

Az államfő felszólított minden politikai erőt, hogy „tartsa távol magát az ilyen, súlyosan alkotmánysértő és erőszakos nézetek elfogadásától és alkalmazásától, mert különben kiírja magát a demokratikus diskurzusból és a közrendből”.

Ez az ország, a közös otthonunk választásra készül. Nem háborúra”

– zárta bejegyzését Sulyok Tamás.

Fotó: Mandiner/Földházi Árpád

Összesen 192 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2025. augusztus 06. 01:44
erdekes, mashol nem ilyen erzekenyek, a franciaknal a harom nemzetgyulesi ero LEGKISEBBJE kapott kormanyalakitasi megbizast
Válasz erre
2
0
tapir32
2025. augusztus 05. 23:15
Minden aljasság belefér a véleménynyilvánítás szabadságába? Az ELTE oktatói közalkalmazottak. A közalkalmazottakra munkaidőn túli magatartási szabályok is vonatkoznak. Ez belefér? Az MTA miért hallgat? Egyetértenek Fleckkel? Egy ilyen alakot tudnak a soraikban!
Válasz erre
3
0
Picnic Niki
2025. augusztus 04. 07:44 Szerkesztve
Fleck Z ezt mondta: "ha az ellenzék nyerné a választást, akár zsarolással és fenyegetéssel is nyomást kellene gyakorolnia a köztársasági elnökre a kormányalakítás érdekében, ugyanis az államfő megteheti, hogy nem a választáson nyertes párt jelöltjét kéri fel kormányalakításra, majd ha a vesztes nem jár sikerrel másodszor sem, új választást ír ki." Miután Sulyok Tamás OV kinevezettje, és ha nem tartja magát ahhoz az elvhez, h a győztes a pártot bízza meg kormányalakítással, mert egyedül nem lenne többsége a parlamentben, erre esetre mondta, nyomást kell rá gyakorolni. Ez természetesen nem fizikai értelemben értendő, hanem tüntetéssel, amely a demokrácia bevett eszköze közé tartozik, hiszen gyülekezni még szabad. 2010 előtt a Fidesz is megtette, akkor még lehetett így nyomást gyakorolni egy politikusra
Válasz erre
0
5
H3NY3_B-Oroszlan
2025. augusztus 03. 16:51
Quo usque tandem abutere, Fleck, patientia nostra?
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!