Elszakadt a cérna Bayer Zsoltnál: húsba vágó kérdéssel reagált Fleck Zoltán agymenésére

2025. augusztus 02. 22:53

A publicista nem köntörfalazott.

2025. augusztus 02. 22:53
null

A Mandiner beszámolt róla, hogy Sulyok Tamás is reagált Fleck Zoltán jogszociológus nyilatkozatára, aki szerint „forradalomra van szükség és nem kormányváltásra”.

„Mit szeretne, Fleck Kolléga? Utcai harcot, forradalmat? Vajon ki és hogyan értelmezi majd az Ön szavait, felhívását?” – kérdezi Sulyok, majd úgy folytatja: „Demokráciát követel, miközben társadalmi szintre emelt közös bűncselekményre szólít fel a legnagyobb ellenzéki pártot támogató eseményen. Egy civilizált közéletben nincs és nem lehet helye »militáns« közjogi nézetek terjesztésének!”

„Van egy elmebeteg, rohadék gazember, aki magát jogtudósnak nevezi. Az a neve, hogy Fleck Zoltán” – kezdi írását Bayer Zsolt a Magyar Nemzeten. A publicista emlékeztet: „Egyszer már előállt azzal, hogy az alkotmányozáshoz nincs szükség kétharmados többségre – természetesen csak abban az esetben, ha az ellenzék végre hatalomra vergődik valahogy. Akkor sima, egyfős parlamenti többség esetén is nekiállhat alkotmányozni – Fleck szerint. Most pedig forradalomra, erőszakra, zsarolásra és a köztársasági elnök fenyegetésére buzdít.”

Ez az elmebeteg, rohadék gazember az ELTE jogi karának tanára. Kérdezem: meddig még?

Bayer úgy folytatja: „Meddig tűri el az állam, hogy az általa fenntartott egyetemen egy potenciális leninfiú oktasson, aki ráadásul – az alkotmányozáshoz nem kell kétharmados többség ellenzéki győzelem esetén! – nem jogtudós, hanem egy gátlástalan barom.”

Azonnal kirúgni az ELTE jogi karáról ezt a rohadékot! Ezt a mocskos Foltot!”

– zárja írását a publicista.

Mint ismert, komoly visszhangot váltottak ki Fleck Zoltán azon kijelentései, amelyeket az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának oktatója a Tisza Párt egyik rendezvényén tett. A jogászprofesszor arról beszélt egy június 25-i Tisza szigetes kerekasztal-beszélgetésen, hogy egy esetleges ellenzéki győzelem után „fenyegetni kellene a köztársasági elnököt”.

„Én azt gondolom, hogy ha egy ellenzéki párt nyer a választásokon, (…) azon nyomban el kell menni a győztesnek olyan helyekre, ahol (könnyen mondom, mert nem vagyok politikus, tehát nem az én felelősségem!), ahol ígérni, fenyegetni, zsarolni kell az illetőt – konkrétan a köztársasági elnököt (…) Le fogom tagadni ezt” – fogalmazott Fleck Zoltán.

A jogász szerint pusztán a kormányváltás nem elég: „forradalomra van szükség, és nem kormányváltásra!”

Az eseményről készült teljes felvétel ITT érhető el! A vonatkozó részeket az alábbi videó foglalja össze:

Ezt is ajánljuk a témában

***

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 192 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Color
2025. augusztus 04. 12:30
Olvastam ennek a patkánynak a válaszát,amit Sulyok Tamásnak írt. Egyszerűen felháborító!!!
Válasz erre
0
0
bbojfriend
2025. augusztus 04. 11:03 Szerkesztve
Nem értem, miért nem tartóztatják le? Az alkotmányos államrend ellen lázít!
Válasz erre
1
0
august
2025. augusztus 04. 06:27
:))))) Meg kéne nézni, hogy az orvosegyetemen nem tanít-e olyan tanár, aki a hályogkovácsokat csontkovácsokat, és a piócás emberek módszereit tanítja az új generációknak. Fleck úr tevékenysége körülbelül ebben a dimenzióban mozoghat a nyilvános szerepléseit nézve.
Válasz erre
4
0
bszakonyi
2025. augusztus 03. 23:06
Ez még tényleg tanít? Ez csak hergel állami pénzen.
Válasz erre
2
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!