Szakály Györgyöt aktív táncosként a közönség többek között láthatta a nagy klasszikus balettek hercegeként (Giselle, Diótörő, Hattyúk tava) éppúgy, mint a Béjart koreografálta Négy utolsó dal Férfija vagy a Tavaszi áldozat Kiválasztott ifjújaként. Emellett a hazai koreográfusok műveiben is rendre feltűnt: Seregi László Spartacusaként, A csodálatos mandarin főhőseként és Fodor Antal A próba című művében, amelyben Júdást táncolta. A balettek mellett a musical műfajában is kipróbálta magát, hosszú éveken keresztül lépett fel a Macskák című Lloyd Webber-darab több szerepében – írják.
Munkásságát számos díjjal ismerték el, a Kossuth- és Liszt Ferenc-díj mellett a Nemzet Művésze címet is megkapta. 2003-ban a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja lett, 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével, 2014-ben a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntették ki.
Nyitókép: Facebook/Operaház/ Kummer János