„Ruszin-Szendi Romulusz pont olyan, mint a főnöke: egy pojáca” – újabb gyomrost kapott Magyar Péter alapembere (VIDEÓ)

2025. július 08. 17:45

„Zsírleszívó tábornok az apróért is lehajolt”, hiszen még a fürdőgatyáját is közpénzből vetette meg – idézte fel Menczer Tamás.

2025. július 08. 17:45
Ruszin-Szendi Romulusz

„Milyen katona az olyan, aki leszivatja a zsírját? Zárva volt az edzőterem folyamatosan”– tette fel a kérdést legújabb bejegyzésében Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója Ruszin-Szendi Romulusz, egykori vezérkari főnök nagy port kavart ügye kapcsán.

A fideszes politikus ezután azzal folytatta, hogy Ruszin-Szendi az elsőszámú katona volt, így 

az a kérdés is felmerül hogy milyen példát mutat. 

Menczer véleménye szerint ez „önmagában hihetetlen és felfoghatatlan”.

Majd rátért „a szerény, egymilliárdos villa-ügyre” is, – amiben aztán volt minden: szivarszoba, szauna, jakuzzi, óriástükör a francia ágy fölött –  kapcsán megjegyezte, hogy „zsírleszívó tábornok az apróért is lehajolt, mert közpénzen megvetette még a fürdőgatyáját és a fürdőköpenyét is magának és a feleségének is”.

Menczer Tamás végül leszögezte, „Ruszin-Szendi Romulusz pont olyan, mint a főnöke. Egy pojáca”.

A vonatkozó bejegyzést alább tekintheti meg:

Nyitókép: MTI/Ujvári Sándor

***

Ezt is ajánljuk a témában

***

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ersa57
2025. július 09. 15:01
Tamáska, úgy látom kezded átvenni a stafétát Bayertől, az udvari bolond szerepkörben! Arról beszélj, (ha igazak) hogy miért csak most derültek ki ezek a dolgok, kik engedélyezték a megvásárolt ingatlan luxus villává alakítását!!!
Válasz erre
0
0
Tegnap
2025. július 08. 20:25
A tokaleszívató generális egy undorító, hoholbérenc féreg. Mint a poloska. Taposnivalók.
Válasz erre
1
0
sersem
2025. július 08. 19:10
A nagy sajnos az, hogy ennél is csak akkor nyílt ki a sajtó szája, amikor árulók lettek, és megkapták a kilövési engedélyt. Amíg a NER szekerét tolták, vagy finoman húzták vissza a pozíciójukban, addig mindenki hallgatott ezekről, mint egy jólnevelt maffiában.
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!