Látványos ábra mutatja – így csökkentek pár hét alatt az élelmiszerek árai (VIDEÓ)

Zsigó Róbert miniszterhelyettes ezt két dologgal indokolta.

Zsigó Róbert államtitkár ismertetése szerint az utalvány papír alapú lesz, többféle címletben bocsátják ki, és ősszel postai úton kézbesítik az érintetteknek.
Elkészült a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványról szóló kormányrendelet tervezete - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán szerdán.
Zsigó Róbert videójában arról beszélt: a kormány eltökélt abban, hogy minden eszközzel fellép az indokolatlan áremelések ellen.
Elmondta, hogy az árréscsökkentés mellett az utalvánnyal egy külön támogatást biztosítanak a nyugdíjasok számára.
Az államtitkár ismertetése szerint az utalvány papír alapú lesz, többféle címletben bocsátják ki, és ősszel postai úton kézbesítik az érintetteknek.
A tervek szerint az utalvány december 31-ig lesz beváltható, nemcsak a vidéki kisboltokban, hanem a nagyobb üzletláncokban, piacokon, sőt az őstermelőknél is - fűzte hozzá.
Kiemelte, hogy a jogosultság a korábbi rezsiutalványhoz hasonlóan működik: minden Magyarországon élő és tartózkodó, 2025 júliusában öregségi nyugdíjban vagy más nyugdíjszerű ellátásban részesülő ember megkapja.
Az utalvány például özvegyi vagy szülői nyugdíj esetén is jár.
Zsigó Róbert jelezte: a tudnivalókról a kellő időben mindig tájékoztatni fogják az időseket.
(MTI)
Nyitókép: FERENC ISZA / AFP
Ezt is ajánljuk a témában
Zsigó Róbert miniszterhelyettes ezt két dologgal indokolta.