„Ez aztán a pusztító lebőgés” – szénné égette magát a rejtegetett tiszás politikus

2025. július 30. 18:38

Kulja András hamar lebukott.

2025. július 30. 18:38
null

Mint azt a Mandiner birtokába került levelezés egyértelműen igazolja, a Tisza Párt politikusa, Kulja András április 2-án elfogadta az MCC Fesztre szóló meghívást. A tervek szerint Esztergomban vitázott volna Takács Péter egészségügyi államtitkárral, mostanra azonban mindezt tagadja. Egy technikai jellegű regisztráció elmaradására hivatkozik – természetesen szó sincs arról, hogy Magyar Péter tiltotta volna le a vitáról a tiszás politikusokat, mint ahogy az elbukott ATV-vita után kapott fejmosásnak és látványos bujdosásnak sincs hozzá köze.

Ezt is ajánljuk a témában

Mint a Mandiner munkatársa, Kacsoh Dániel közösségi posztjában rámutatott, még Kulja vádolta korábban Takács államtitkárt azzal, hogy ki akar térni a vita elől.

Egészségügyi államtitkár úr, ne menekülj, ha már gyáva vagy vállalni a felelősséget és lemondani, akkor legalább ahhoz legyél bátor, hogy élőben, a saját támogatóitok előtt kiállsz vitázni velem”

– írta korábban.

Kacsoh a posztjában hozzátette, az eddigi teljesítményt látva valahogy megérti a döntést, „de akkor miért vádolták ugyanezzel (alaptalanul) a Fideszt?”

Ez aztán a pusztító lebőgés… Marad a TikTok, meg a beállított fotók, Doktor Úr, ágyő, szakpolitika”

– zárta gondolatait a Mandiner munkatársa.

Ezt is ajánljuk a témában

Fotó: Kulja András Facebook-oldala

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
spamboy
2025. július 30. 20:48
Azért tiltotta le Peti, hogy nehogy elKulja a dolgokat megint.
Ízisz
2025. július 30. 20:14
Z. "Poloska fölszólította Takács Pétert, reggel ne merjen interjút adni - Takács: kórházban a helyed 2025. július 30. - 18:54 Kommentár nélkül - írja Takács Péter és kitette ezt a kettő képet: vadhajtasok.hu/2025/07/30/poloska-folszolitotta-takacs-petert-reggel-ne-merjen-interjut-adni-takacs-korhazban-a-helyed
fogas paduc
2025. július 30. 19:50
Csak bátran megfutott.
Bendzsó Boy
2025. július 30. 19:48
Ilyen seggfej az összes "szakértőjük?" Amilyen a góré olyan a csürhéje! Ha ezekre bízzák az országot akkor lőttek nekünk! Idő utazunk a Gyurcsányi időkhöz,a csőd szélére!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!