Az ATV hírigazgatója szerint az Index átalakulása, valamint a Telex létrejötte sajtótörténeti tanulság, hiszen történhet tulajdonosváltás, az adott lap stílusának, a szerkesztőségeknek és személyeknek meg fog teremtődni a jövője egy új szájt formájában. Az Index korábbi szétesésével kapcsolatban Balogh Ákos Gergely arról kérdezte Dull Szabolcsot, hogy öt évvel ezelőtt, mikor mindenki távozott, mennyire volt a kezében mint főszerkesztő a kontroll, mennyire volt előkészítve a történet?
A Telex első főszerkesztője elmondta, nem okozott meglepetést számára, mikor kirúgták, igazolva látja akkori döntéseit, és előre tudta, ha egy szerkesztőség szuverenitásához hozzányúlnak kívülről, akkor érdemes hevesen tiltakozni.
A külső nyomás természete az, hogy ha a farkast kicsit beengedjük, akkor előbb utóbb bemegy a farkas a szobába”
– említette.
Szóba került az is ezek után, hogy Bukovics Martin szerint a Partizán YouTube-csatorna műfajt teremtett, ráadásul második fajta közmédia sokak számára, csak immáron az online térben. Bednárik Imre úgy látja, a YouTube a különböző lapok számára is egyre nagyobb jelentőséggel bír. Mint elmondta, az ATV számára is nagyon fontos lett a videómegosztó platform, nem elég már a sugárzott műsor, felteszik az anyagokat a YouTube-ra is, ahonnan a csatorna jelentős bevételt szerez.