Egyszerű, jó helyre kell húzni az ikszet

2025. július 28. 07:41

Mielőtt fegyvert kellene ragadnunk, mártíriumot vállalni, emigrálni vagy az égiekhez imádkozni, még ott van az esély, egy aprócska mozdulat.

2025. július 28. 07:41
null
Ungváry Zsolt
Vasárnap

„Az általános választójogra épülő parlamentáris demokrácia sajnos mára – nagy részben legalábbis – egyfajta vetélkedéssé, taktikázássá, influenszerkedéssé, színjátékká, társasjátékká vált, ahol – szinte függetlenül a valódi téttől és tartalmaktól – kizárólag a többség garantálása a fontos. Ez igaz azokra is, akiknek van víziója és programja, hiszen ezeket csak úgy tudják megvalósítani, ha hatalomra jutnak, ahhoz pedig alkalmazkodni kell a modern kor körülményeihez. Jó lenne lényeges dolgokról beszélni és vitatkozni, de egyszerűbb párszavas mémekkel és az érzelmek felkorbácsolásával machinálni, mert sokkal hatékonyabb is. Ezért aztán hiába áll az egyik oldalon egy másfél évtizedes eredményekre és irányokra épülő tapasztalat, konkrét törvények és nagyívű elképzelések, ha a puszta tagadásra legalább ilyen erős érzelmi, indulati világkép épül.

Régen azon izgulhattak a hazájukat, családjukat, jövőjüket féltők, vajon miféle nagyhatalmak, erőközpontok települnek az országra, kik próbálják majd befolyásolni az életüket, megkaparintani a javaikat. Nem nagyon tehettek ellene semmit, legfeljebb száz-százötven évente fellázadtak a történelmi igazságtalanságok ellen. Azt hihettük, ha mindenki beleszólhat a politikába, ez a veszély megszűnik, de ezek az erőközpontok ma is ugyanolyan eltökéltek és rendíthetetlenek, legfeljebb bizonyos mértékig alkalmazkodnak az új szabályokhoz. De amiképpen régen is lehetett egy ügyes államférfinak mozgástere a különböző ellenérdekelt csoportok között, hogy megőrizze az ország függetlenségét, most is, ha jól élünk az új szabályokkal, ki tudunk siklani a ránk nehezedő nyomás alól. És egyelőre egyszerűbb a dolgunk: mielőtt fegyvert kellene ragadnunk, mártíriumot vállalni, emigrálni vagy az égiekhez imádkozni, még ott van az esély, egy aprócska mozdulat.

Jó helyre behúzni az ikszet.”

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Attila KISBENEDEK / AFP

***

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
auditorium
2025. július 28. 12:47
A szavazás titkos. A fülkében pedig mindenki arra szavaz, akire akar. Nem volt ez mindig igy. Egyébként az EU-P-ben is legtöbbször nyilvános a szavazás, azaz mindenki látja X v. Y megszavazza-e , amit pártja elvár tőle. HA titkos szavazás lenne, nem pedig névszerinti, egyenként megkérdezettek szavazat a plénum előtt, az un. "namentliche Abstimmung" v. "voto nominale" , "vote par appel nominal" "roll call vote", AKKOR bizony MÁS eredményeket kapnánk. A titkos szavazáson derül ki a nép VALÓS akarata, de ezt Brux-ben nem kedvelik.
5m007h 0p3ra70r
2025. július 28. 11:20
Beszélgetés az X-en: - Nem lehet őket választáson leváltani! - Dehogynem, több voksot kell produkálni. - Elcsalják a választásokat! - Hogyan csalják el? A szavazatszámlálók fele ellenzéki és vannak nemzetközi megfigyelők is. - Legutóbb is leállt a rendszer! - Milyen rendszer? Kézzel kell szavazni, amit kézzel számolnak veletek együtt. - Voltak visszaélések! - Ezeket volt lehetőségetek jelezni. Miért nem tettétek? ... the end ... Fazit: el kell menni és szavazni kell, nem később utólag teóriákat gyártani.
polárüveg
2025. július 28. 09:43
Mindig van jelentősége, hogy hova húzzuk be az X-et. A gond az, amikor az emberek a személyükben hordozott egyéniségük, vágyaik miatt nem akarnak tisztán látni, nem néznek évekre előre, hanem érzelemből döntenek, ahogy autót vásárolnak. Társaink állampolgárokként magyarok, nem lélekben, - pedig ez segítene őket megtartani, és utat mutatni az események kavargásában. Nem akarnak pillanatnyi előnyökről lemondani, és ezért elveszíthetik a hosszabb távú előnyöket. De ennek felismerése hiányos bennük. Mivel a pillanatnyi előnyöket, komfortot, divatot követik életvezetési típusként, ezért az eléjük tett, festett, vetített divatgondolatokkal könnyen megtéveszthetők. Gondoljunk csak vissza a 2006-os választásra... Szerintem itt kell dolgozni, hogy az emberek a hosszú távú érdekeiket felismerjék, és azok mellé álljanak. De ez csak egy vélemény, nem több.
machet
2025. július 28. 08:37
Ez a lényeg,nagy gondolat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!