Döntött a rendőrség: nem masírozhatnak román soviniszták a Kossuth téren

2025. július 29. 17:55

Budapest román megszállását ünnepelték volna.

2025. július 29. 17:55
Parlament. Forint. Gazdaság.

A rendőrség betiltotta azt a gyűlést, amelyet a Calea Neamului nevű román soviniszta-magyarellenes szervezet vezetője, Mihai Tîrnoveanu augusztus 3-án, a Kossuth téren tervezett megtartani tartani az 1919-es román hadsereg budapesti bevonulásának évfordulóján.

Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke kérdést intézett Pintér Sándor belügyminiszterhez, hogy a hatóságok hajlandók-e betiltani a „román soviniszta gyűlést”. Rétvári Bence államtitkár válaszában közölte, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a gyülekezési jogról szóló 2018. évi LV. törvény alapján megtiltotta a rendezvény megtartását a bejelentett helyszínen és időpontban. A döntés indoka, hogy

a gyűlés veszélyeztetné a közbiztonságot és a közrendet, valamint alkalmas lenne a magyar nemzet vagy más közösségek méltóságának megsértésére,

illetve a szabad mozgás és tartózkodási hely megválasztásának jogának korlátozására.

A Tîrnoveanu által vezetett román soviniszta szervezet Orbán Viktor tusványosi beszédét is megakarta zavarni, de a román csendőrség nem engedte be őket a rendezvényre, hiába ígérte korábban Tîrnoveanu, hogy magyar miniszter majd „reggelizni fog vele”. 

(MTI/Mandiner)

Nyitókép forrása: MTI/ Balogh Zoltán

Ezt is ajánljuk a témában

***

 

Összesen 82 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kombinator-0
2025. július 30. 10:48 Szerkesztve
Mihai Tîrnoveanu kisértetiesen ugyanazt műveli, mint Slimfit Péter, jelesül Orbánnal akar találkozni, beszélgetni, vitatkozni, reggelizni, felvonulni az Országház előtt, tüntetni ...
Válasz erre
1
0
csapláros
2025. július 30. 08:24
orbandigitalisharcosa 2025. július 29. 19:41 ..."orbán nem tudja elintézni a barátjának, simionnak? "... Segghülye vagy a politikához : Orbánnak NEM barátja se Simioni, se bármelyik oláh, de nem barátja se Fico, se Putyin, se Erdogan, se SENKI a nemzetközi politikában. KÖZÖS ÉRDEKEK vannak. Anno a NYILASOK elleni közös érdek hozta egy táborba a HUNGARISTÁKAT (pl. BajcsyZsilinszky, Horthy, stb.) a KOMMUNISTÁKKAL és a konzervatív polgári kereszténydemokratákkal, szociáldemokratákkal, stb. a Népfront keretében. MOST a brüsszeli LIBERÁLNÁCIZMUS és a LIBERÁLNÁCIK, köztük azok csicskásai, vagyis ellenetek a tiszások, mint LIBERÁLNYILASOK ellen kell akár az ÖRDÖGGEL is összefogni a magyar kormánynak. Az erdélyi magyarok választási szavazatai megmentették Orbánt attól hogy a Simioni féle fazonok szóba jöhessenek. De te, liberálnyilas bunkó, csicska, seggnyaló, fizetett ügynök, nemzetáruló házmester, csak provokálj tovább... muhaha
Válasz erre
2
1
csapláros
2025. július 30. 08:11 Szerkesztve
mirage-2 2025. július 29. 21:09 ..."HOGYAN MERÜLT EZ FEL EGYÁLTALÁN HOGY EGY IDEGEN ORSZÁGBA RANDALÍROZZANAK ???"... Ez VISZONTVÁLASZKÉNT Gyurcsány idején, 2008 novemberében is felmerült - helyesen - a nyíregyházi hagyományőrző egyesület részéről. A Fico miniszterelnöksége idején a Jan Slota magyar gyűlölő által tomboló neonáci Felvidéki magyar ellenes, magyar gyalázó provokációkra válaszul és a dunaszerdahelyi pogrom után, a nyíregyháziak korhű katonajelmezben vonultak a magyar határtól Királyhelmecig, az I. Bécsi döntés és Horthy bevonulásának 70. évfordulója emlékeként. A szlovákok végül csak az egyesület vezetőit engedték be a városba, a világháborús emlékmű megkoszorúzására. A szlovák sajtó ki volt bukva, leginkább a "fasiszta" egyenruháktól.
Válasz erre
0
0
Héja
2025. július 30. 07:58
Az oláh pofátlanság csúcsa.
Válasz erre
3
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!