A dolog érdekessége, hogy az Ökotárs bejegyzése szerint: „A közvetítő kiválasztása, mint mindig, most is nyílt pályázati rendszerben zajlott, bárki pályázhatott rá, a győztest pedig a támogató országok választották ki szakmai szempontok, azaz a pályázó lebonyolításra vonatkozó tervei, kapacitása és tapasztalata alapján.”
Az nyilván puszta véletlen, hogy 20 éve mindig ugyanazok a Soros szervezetek felelnek meg leginkább a „szakmai szempontoknak”, itt bármiféle korrupció felvetése is felháborító lenne…
Soros álcivil ernyőszervezete – az Ökotárs Alapítvány
A helyzet feltérképezése után, lássuk mi is az az Ökotárs Alapítvány! Az NGO legfrissebb (elérhető) éves beszámolója szerint céljaik között olyanok szerepelnek, mint a hazai környezettudatosság fejlesztése és környezettel kapcsolatos állampolgári, fogyasztóvédelmi és jogérvényesítési érdekek segítése. A következőkben azonban nyilvánvalóvá tesszük, hogy ennél sokkal, de sokkal nagyobb ambícióik és feladataik vannak.
Az Ökotárs Alapítvány (1994) létrehozása ugyanis egy tudatos befolyásszerző stratégia része volt: célja a külföldi pénzek újraelosztása és a politikai nyomásgyakorló hálózat kiépítése volt Magyarországon. Az alapokat eredetileg a Soros Alapítvány által támogatott Autonómia Alapítvány kezelte, később ezt a szerepet vette át az Ökotárs az Environmental Partnership Association (EPA) nemzetközi hálózaton keresztül, kijátszva az amerikai adószabályokat. A támogatások civil álcában működő, valójában politikai célokat szolgáló szervezetekhez kerültek.