Zelenszkij épp annyi pénzt követel fegyverekre, mint amennyivel az Orbán-kormány az édesanyákat támogatja

2025. június 21. 21:25

Ön miről mondana le, hogy több fegyvert gyárthassanak az ukránok?

2025. június 21. 21:25
null

„Ukrajna része Európa biztonságának, és azt akarjuk elérni, hogy az egyes partnerországuk a GDP-jük 0,25 százalékát különítsék el az ukrán védelmi ipar és a helyi fegyvergyártás támogatására” – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteki sajtótájékoztatóján Kijevben az MTI tudósítása szerint.

Mekkora összeget venne el Zelenszkij a magyaroktól?

Elsőre talán semmiségnek tűnhet az a 0,25 százalék, de ennél nagyobbat nem is lehetne tévedni. A KSH adatai szerint a magyar GDP 2024-ben körülbelül 80 ezer milliárd forint volt, melynek 0,25 százaléka 200 milliárd forint.

Hogy ezt mi mindenre lehet elkölteni ahelyett, hogy gyilkos fegyverek készüljenek belőle egy idegen ország számára, azt jól mutatja, hogy 

nagyjából ezt a nagyságrendet érte el tavaly az összes lakástámogatás Magyarországon (181 milliárd).

De más fontos juttatások is hasonló méretűek a költségvetésben. Idén július elsejétől a CSED és a GYED után nem kell jövedelemadót fizetnie mintegy 20-40 ezer anyának, ami 10 milliárd forint költségvetési kiadást jelent 2026-ban. Október elsejétől lép életbe a háromgyerekes anyák személyi jövedelemadó (szja) mentessége. 

Az intézkedés 200-250 ezer anyát érint, és 200 milliárd forintos költségvetési hatással jár jövőre.

A kormány iskolafejlesztésekre 2018 és 2024 között országosan mintegy ezermilliárd forintot költött, amely éves bontásban szintén megközelíti az az összeget, amennyit Zelenszkij kérne fegyverekre (166 milliárd forint).

Ön melyikről mondana le, hogy több ukrán fegyver legyen?

Nyitókép: AFP/Maxym Marusenko

 

Összesen 68 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kiss.istvan770
2025. június 22. 15:38
"Ön miről mondana le, hogy több fegyvert gyárthassanak az ukránok?" A banderista, neonáci Ukrajnáról.
xantua
2025. június 22. 14:32
Én szíves, örömest lemondanék a Nemzeti Konzultációs kampányról, ennek összegét átutalhatnák az ukránoknak.
bubi55
2025. június 22. 12:16
Adjon neked a poloska meg a vörös bárok meg dobrevkacsa, még 1-2 bennfentes húzással össze hozza 200 milliót neked, tudj venni egy pár villát magadnak.... Alexa az esküvői pénzéből mennyit ad neked?
Szamóca bácsi
2025. június 22. 11:09
szó sem lehet róla, hogy még pénzeljük is az ellenünk fegyverkező terror-államot!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!