A törvény önálló bűncselekményként kezeli, ha valaki a jogszabályban meghatározott kor előtt a kölyköket anyjuktól leválasztva, kereskedelmi mennyiségben az ország területére behoz, onnan kivisz, vagy azon átszállít.
A közelmúltban is napvilágot látott súlyos esetekre reagálva a törvény szerint az élő állatokkal való koldulás szabálysértésnek minősül a jövőben. Az indokolásban felidézik, hogy „a kiszolgáltatott állatokkal próbálják az embereket érzelmileg manipulálni, valamint az állatok kikötve, hóban-fagyban, a tűző napon, akár étlen és szomjan élnek.”
Az új szabályozás szintúgy tilalmazza az élő állatok nyereményjáték díjaként való kisorsolását is.
A törvény értelmében az állatvédelmi eljárások során a hatóságok könnyebben és gyorsabban rendezhetik majd a jövőben a bántalmazott állatok sorsát annak érdekében, hogy ezek az állatok mihamarabb biztonságos környezetbe kerülhessenek.
Amennyiben az állatvédelmi képzésen való részvételre kötelezett állattartó a kötelezettségének önként nem tesz eleget, úgy az állatvédelmi hatóság a kötelezettség teljesítéséig az állattartót az állattartástól eltilthatja. Cél, hogy az állatvédelmi hatóság által előírt, az állatok védelmét szolgáló kötelezések elmulasztása ne legyen bírság megfizetésével kiváltható, hanem ezek elmulasztása esetén