„Nem akarok hanyatló Csuja lenni” – visszavonul a legendás színművész, az oka is sejthető (VIDEÓ)

2025. június 19. 14:39

Csuja Imre az Örkény Színházból vonul nyugdíjba.

2025. június 19. 14:39
null

Visszavonul Csuja Imre, a Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, aki közel négy évtizedes pályafutása során a magyar színház és film ikonikus alakjává vált. A hírt az Örkény István Színház közölte közösségi oldalán, ahol Csuja immár húsz éve játszott. A színház közleménye szerint a művész új szerepeket már nem vállal, ugyanakkor futó előadásait megtartja – vagyis nem tűnik el teljesen a színpadról, de életének egy fontos korszaka lezárul – szúrta ki a Magyar Nemzet

A visszavonulás mögött személyes indok állhat. A Story magazin szerint a döntést egy színpadi baki váltotta ki. Az Isten című előadásban tavaly egyszerűen leblokkolt, nem jutott eszébe a szöveg – ezt pedig Csuja hatalmas kudarcként élte meg. Mint nyilatkozta: 

Nem akarom, hogy a nézők egy hanyatló Csuját lássanak.”

A közönség számára Csuja nem csupán színpadi alakításaiból lehet ismerős: népszerű szinkronszínészként is több száz filmben hallhattuk a hangját. Filmes szerepei közül az egyik legismertebb a Valami Amerika maffiapapája, Bala, aki állandóan szotyizott és emlékezetes figurává vált a hazai mozinézők körében. A karakter lánya, Vivi szerepében Tompos Kátyát láthattuk.

Csuja Imre 1984-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, és azóta meghatározó szereplője lett a magyar kulturális életnek. Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, akinek visszavonulása fájó veszteség a szakmának, de döntése mögött megrendítő őszinteség és méltóság húzódik. Egy korszak zárul le – de amit Csuja Imre a magyar színjátszásért tett, az örökre velünk marad.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
meskhal
2025. június 19. 19:26
Nagyon rendes ember.
billysparks
2025. június 19. 19:23
Kedveltem őt, kimagaslott az új színész nemzedékből. Csoki figurája hatalmas, Torrente hangjaként megunhatatlan.
BannedOp2
2025. június 19. 17:48
Amióta tudom, hogy milyen magánéleti tragédiákat élt meg, azóta még jobban tisztelem. Inkább komikus szerepekben lehetett látni, de egy igazi jó ember.
Tapeino
2025. június 19. 16:50
Már most egy alkesz drogos senki!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!