Figyelem, Nagy Attila Tibor tárgyilagosnak tűnik, de csak színleli – ne dőljünk be neki!

2025. június 20. 18:49

Az elemző azt szeretné elhitetni a jobboldali nézőkkel, hogy ő tárgyilagos. Szavára a jobboldali nézőknek is érdemes figyelni. Pedig egy fenét tárgyilagos.

2025. június 20. 18:49
null
Horváth K. József

Nagy Attila Tibor politikai elemző friss és sunyi okoskodása kapcsán ültem le a klaviatúrához. 

Még januárban röppent fel a hír a Magyar Nemzet jóvoltából, hogy baloldali közvélemény-kutatók manipulációs kerekasztalt alapítottak. Ebben valójában nem az a különös, hogy a kerekasztal létrejött, volt ilyen '22-ben, sőt korábban is, hanem sokkal inkább az, hogy a megnevezett főszereplők – a Medián, a 21 Kutatóközpont, a Publicus, a Republikon Intézet, a Závecz Research és az Idea Intézet –, mondjuk finoman:

langyosan reagáltak, mintegy bagatellizálva a felvetést. Závecz Tibor például nem tagadta, épp csak nevetséges fantáziálásnak nevezte a dolgot.

Pedig lehet ebben ráció, már csak azért is, mert itt a hatalom megszerzésére irányuló törekvésről van szó. Terry Pratchett angol író például azt mondta, „Ha ismerjük az emberek álmait, akkor képesek vagyunk irányítani őket.” Fredrik Backman pedig úgy fogalmazott: „Vezetőnek lenni azt jelenti, az eredmény érdekében manipuláljuk az emberek érzelmeit.” 

Mindez arról jutott eszembe, hogy Nagy Attila Tibor az Elemző című podcastban jelentette ki, „vége a baloldalnak.”

Ehhez a megjegyzéshez nem kellett nagy bátorság, mert Gavra Gábor szerkesztővel a beszélgetés első felében Jámbor András váratlan visszavonulási bejelentéséről beszélgettek, aki éppen azzal indokolta lépését, hogy vége a baloldalnak.

Ez a választók többsége számára rokonszenves kijelentés, mert hát: elég volt már a gyurcsányista baloldal vitézkedéséből. De ahogy Eötvös Gábor, a világhírű zenebohóc mondta, miután elvették tőle a hangszerét: „Van másik”.

Igaz, a magyar politikában jelenleg csak egy „másik van”, de az éppen elég.

Magyar Péter mögött ugyanis nem a politikai meggyőződés vezérelte tábor áll, hanem a gyűlölet irányította közösség. Bármily furcsa, ezeknek az embereknek szimplán a kormány megbuktatása az álma, semmiféle céljuk nincs a jobb élet reményében. Csak az O1G-t mantrázzák.

A manipuláció eszközei a közvélemény-kutatók, amelyek jelentéseikben növekvő Tisza párti és csökkenő Fidesz táborról beszélnek. Az említett Nagy Attila Tibor-féle nyilatkozatban

a politikai elemző ki is mondja, hogy a Fidesz vesztésre áll.

Ezzel nem is lenne semmi baj, ha Nagy Attila Tibor vállalná baloldali elkötelezettségét. Ahogy teszi Pulai András, Závecz Tibor és mások. Ő azonban azt szeretné elhitetni a jobboldali nézőkkel, hogy tárgyilagos. Szavára a jobboldali nézőknek is érdemes figyelni. S akkor a rossz hír hallatán ők majd szépen lelombozódnak, elvesztik a kedvüket, s legalábbis kevesebben mennek el a 2026-os választáson szavazni.

Pedig egy fenét tárgyilagos. 

Ebben a beszélgetésben szóba került a Medián most megjelent felmérése, amelyben 15 százalékos Tisza-vezetést mértek a biztos választók között, míg a teljes népességben 10 százalékosat. A „10-15 százalékpontos Tisza vezetés elég jelentős” – állapította meg Nagy Attila Tibor nagy komolysággal, azt sugallva, hogy ő teljes mértékben készpénznek veszi ezt a minimum torznak nevezhető felmérést. 

„Én ezt kifejezetten aggasztónak tartom a kormányoldal számára” – mondja.

A politikai elemző tehát komolyan beszél egy olyan kutatásról, amelyet nehezen lehet komolyan venni. Majd arról szól, mivel a kormánypárti intézetek már negyedéve nem tettek közzé felmérést, ez szerintük arra utal, hogy ott se jók a számok, szerintük is bekövetkezhet a Tisza győzelme. 

Feltűnő, hogy a manipulációs kerekasztal működésének lehetőségét meg sem említi. Úgy állítja be, mintha a Tisza nagy előnyéről, illetve a Fidesz vesztésre állásáról szóló „kutatás” maga lenne a valóság. 

Pedig nem, ez mindössze Nagy Attila sunyi manipulációja.

Mert hát ő is ismeri Lázár János, Gulyás Gergely vagy Kocsis Máté közvélemény-kutatásokkal kapcsolatos, az övével szöges ellentétben lévő álláspontját. 

Kocsis Máté aláhúzta: Nem tartja hitelesnek azokat a közvélemény-kutatásokat, amelyek szerint a Tisza Párt a tavalyi EP-választásokhoz képest jelentősen megerősödött.

„Nem vezet a Tisza Párt, ezt mindenki tudja, aki a politikával foglalkozik.” 

A józan olvasóknak mondom, érdemes Kocsisra hallgatni, nem a kétszínű,  tárgyszerűséget színlelő Nagy Attila Tiborra.

***

Ezt is ajánljuk a témában

(Nyitókép: YouTube-képernyőkép)

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Héja
2025. június 21. 16:49
"Politológusok..." Sokkal komolyabbak a béljósok is.
bathory-odonke
2025. június 21. 15:03
Biztosan meg tudná mondani, mit étkezett a tsz elnök...
vicuska-4
2025. június 21. 10:03 Szerkesztve
Engem ez az ember soha nem tudott elhitetni, az egész lénye, még a tekintete is sunyi, hazug. Neki is és Fodor Gábornak is az a taktikája, hogy néhány elfogadó mondatot beleszőjenek mondandójukba, De aztán rögtön jön a cáfolat és a keményebb kritika. Elég átlátszó, sunyi taktika és egyértelmű, hogy a Fidesz szavazótábort akarják manipulálni érzelmileg. Ez a gyatra és átlátszó szándékuk. Hogy miért őket hívják be a Hír tv-be? Hát mondjatok két egyenes gerincű balliberális politikust, vagy elemzőt, akiket bármely vitaműsorűban vendégül láthatna a csatorna.
csigabus
2025. június 21. 08:23
Láttam a múltkor a tv-ben védte azt a zsírdisznó Aranyosit!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!