Néhány perc leforgása alatt tucatnyi anyaszült meztelen felnőtt embert láttunk, akik gyerekek szeme láttára lóbálták magukat. Budapesten ennek nincs helye!
Karácsony és a Tisza önkényesen, a közgyűlés jóváhagyása nélkül akarják ezt a provokációt megvalósítani, miközben a többség azt szeretné, ha a főváros a béke, a rend és a józan ész otthona maradna. A Pride nem ünnep, hanem politikai cirkusz – nem engedhetjük, hogy a budapestiek pénzéből rendezzék meg!
De Budapest nemcsak pénzügyi botrányok és politikai mutatványok helyszíne. A drogprobléma is egyre súlyosabb. Kétszer annyian halnak meg kábítószer miatt Budapesten, mint az országos átlag – ez nem statisztika, hanem emberéletek tragédiája. Erről magam is meggyőződtem, amikor egy felépült függővel beszélgettem.
Ő azt mondta: ha Karácsonyék ártalomcsökkentésével élt volna, ma talán nem élne.
Miatta is, és minden szenvedő ember miatt új drogstratégiára van szükség. A törvénytelen, drogpárti hozzáállást le kell váltani. Javasoljuk a „Tiszta Budapest” programot: több rendőri jelenlétet, hatékony prevenciót, utcai szociális munkásokat és közösségi kezdeményezéseket, amelyek valóban visszaszorítják a kábítószerek terjedését.