A pride köszöntése

„S persze mindenki arra büszke, ami adatott neki. Akinek az adatott, hogy az utcán,  meztelen valaggal vonagoljon és szexuális aktust mímeljen egy vele azonos neművel, az bizony erre büszke. És olyan is. Szánalmas, visszataszító.

De vannak korok, amelyekben a szánalmas, a visszataszító, az undorító emeltetik piedesztálra. Ám az ilyesféle apoteózis éppen ugyanolyan: szánalmas, visszataszító és undorító. Szónoklat és felemelkedés a kertvégi budiban.

Ott vagytok fellelhetők. S amikor majd kibüszkélkedtétek magatokat és hazamentetek, életetek legnagyobb győzelmét aratva, ne gondoljatok semmire. Sikerülni fog, erőfeszítés nélkül.

Hiszen ez a ti életetek, és mindig ilyen és ekkora győzelmeket fogtok aratni. Az ilyen és ekkora győzelmek mind-mind nektek vannak félretéve, ott sorakoznak ezek a győzelmek e törpe kor spájzában, befőttesüvegbe zárva, felcímkézve, mind a tiétek, felhabzsolhatjátok, utána pedig nézhetitek tovább kifejezéstelen tekintettel a semmit.

Muszáj nagyon büszkének lennetek, hiszen ti vagytok azok, akiknek nincsen mire büszkének lenni. Ugyanis az egész személyiségetek oda összpontosul, abba a nemi szervetekre húzott szivárványszínű zokniba.

»Létem ha végleg lemerűlt / ki imád tücsök-hegedűt? / Lángot ki lehel deres ágra? / Ki feszül föl a szivárványra? (…)«

Hát ti biztosan nem. A ti szivárványotok ugyanis a nemi szerveteken van, nem az égben. Jó felvonulást...”

Nyitókép: FERENC ISZA / AFP