Karácsony Gergely a Pride-ra gyűjt, miközben Budapest a csőd szélén áll (VIDEÓ)

Budapestnek nincs pénze a rendezvényre, ezért a civil támogatásokban reménykedik.

A gyermekek jogai miatt sem lehet megtartani a rendezvényt.
A Kúria június 20-án elutasította négy jogvédő szervezet – köztük az Amnesty International Magyarország és a Magyar Helsinki Bizottság – keresetét, amelyben a rendőrség által megtiltott, június 28-ra tervezett LMBTQI jogegyenlőségi felvonulás ügyében kértek felülvizsgálatot. A döntéssel jogerőssé vált a Budapesti Rendőr-főkapitányság határozata, amely megtiltotta a rendezvény megtartását.
Ezt is ajánljuk a témában
Budapestnek nincs pénze a rendezvényre, ezért a civil támogatásokban reménykedik.
A Kúria ítéletében elutasította a rendőrség azon érvét, miszerint a felvonulás közvetlen kapcsolatban állna a Budapest Pride-dal, ugyanakkor megalapozottnak találta azt az indoklást, hogy a gyűlés célja – a transznemű emberek jogainak demonstratív támogatása – összeütközésbe kerülhet a gyermekvédelmi törvény előírásaival.
A bíróság szerint a szervezők az egyeztetések során nem tudták meggyőzően eloszlatni az ezzel kapcsolatos kétségeket.
A rendőrség korábban már három alkalommal elutasította a gyűlés bejelentését, az eredetileg június 1-re tervezett demonstrációt pedig emiatt halasztották június 28-ra.
A Szivárvány Misszió Alapítvány ugyan nem vett részt a megtiltott szivárványos felvonulás szervezésében, de Karácsony Gergely főpolgármester bejelentette: a Fővárosi Önkormányzat partnerségben a civil szervezettel önkormányzati rendezvényként tart egy „Budapest Büszkeség – szabadságünnep” nevű eseményt. A Pride helyett.
A rendőrség azonban ezt a bejelentést hivatalos gyűlésként értelmezte, és tiltó határozatot hozott. Karácsony ezzel szemben azt közölte, hogy az esemény nem minősül gyűlésnek, nem Pride-rendezvény, nem tartalmaz sem kamionos felvonulást, sem szexuális tematikát, hanem a magyar szabadság napjáról való városi megemlékezés.
A főpolgármester szerint a BRFK egy nem létező gyűlés kapcsán hozott döntést, amely szerinte nem bír joghatással.
A Fővárosi Önkormányzat június 28-án, a magyar szabadság napján megrendezi a Budapest Büszkeség szabadságünnepet mint önkormányzati rendezvényt. És pont
– fogalmazott közösségi oldalán.
Nyitókép: Mandiner / Ficsor Márton