Nem ússzuk meg dugók nélkül – Hadházy eltévedt a követőivel, és arra hivatkozik, hogy ő „egy vidéki állatorvos”

A menet zenés kíséretet is kapott: Szabó Bálint új dalokkal szórakoztatja az egybegyűlteket.

Egy teherautót is megrongált az egyik tüntető.
Két ember ellen indult eljárás a keddi jogellenes budapesti gyűléssel kapcsolatban – derült ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdai közleményéből.
Ezt is ajánljuk a témában
A menet zenés kíséretet is kapott: Szabó Bálint új dalokkal szórakoztatja az egybegyűlteket.
Azt írták a police.hu oldalon, hogy kedden az V. kerületi Ferenciek terén előzetesen bejelentett és tudomásul vett gyűlés befejezését követően többen jogellenes gyűlésbe kezdtek.
A résztvevők egy időre vonulásukkal akadályozták az Erzsébet híd forgalmát, amit a rendőrök a közlekedés biztonsága érdekében körülbelül húsz percre eltereltek.
„A jogellenes gyűlés résztvevői ezután a budai oldalon vonultak, majd a Lánchíd járdáján a Magyar Tudományos Akadémia épülete elé mentek. A jogellenes gyűlés szervezőjével szemben a rendőrök gyülekezési joggal visszaélés miatt tettek szabálysértési feljelentést” – közölte a BRFK.
A vonulás során az egyik résztvevő az Erzsébet híd pesti hídfőjénél kézzel megrongálta egy úttesten haladó kisteherautó szélvédőjét, ezért a férfit előállították és rongálás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki – áll a közleményben.
(MTI)
Nyitókép:Hadházy Ákos Facebook-oldala
***