Ruszin-Szendi Romulusz miatt összehívták a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság rendkívüli ülését

2025. május 27. 18:09

A kormány szerint Magyarország ellen példátlan titkosszolgálati eszközöket is igénybe vevő lejáratókampány folyik, amely mögött Ukrajna áll.

2025. május 27. 18:09
null

„Tisztán kell látni a Ruszin-Szendi ügyben!” – olvasható a Fidesz-frakció hivatalos Facebook-oldalán, ahol egy videót is megosztottak, amelyben Kósa Lajos elmondja: 

Magyarország ellen példátlan titkosszolgálati eszközöket is igénybe vevő lejáratókampány folyik, amely mögött Ukrajna áll. 

A képviselő így folytatja: „Ilyen körülmények között pontosan tudnunk kell, hogy a Magyar Honvédség volt vezérkari főnöke Ruszin-Szendi Romulusz valóban ukrán álláspontot képviselt a NATO illetékes fórumain, vagy sem. Tudnunk kell, hogy valóban meghamisította-e az erről szóló jelentéseket, amelyeket a Honvédelmi Minisztérium elé terjesztett. Tudnunk kell, hogy megtagadta-e a parancsot úgy, hogy nem képviselte a magyar kormány béke iránti elkötelezett álláspontját” – fogalmazott Kósa Lajos, majd bejelentette: levelet írt a honvédelmi miniszternek és a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat vezetőjének, amelyben arra kéri őket, hogy az összes üggyel kapcsolatos dokumentumot bocsássa a Bizottság rendelkezésére.

A képviselő videóját alább tekinthetik meg:

Nyitókép: Facebook

 

Összesen 102 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
abcd2k
2025. május 28. 09:37
Fura egy helyzet az má biztos és nem az ukrán, hanem a NATO szál. Ha egy vezérkari főnök a szövetségesek bulijáról hamis adatokat mer közölni a kormányának, ott már nagy gáz lehet a szövetség erejével. Ki, miért vette rá ezt a bugyuta faszt a hamis jelentésre, hogyan hihette ez a bugyuta fasz és a megbízója, hogy ez nem fog kiderülni? Ezek alapvető bizalmi kérdések szövetségesek között. Bízok benne, nem az elhárítás maradt le az eseményekről, hanem stratégiai szempontok merültek fel az időzítést illetően.
Válasz erre
1
0
bubi55
2025. május 28. 09:02
A kikért jegyzőkönyvek és hangfelvételek ezeket bizonyítja. Közé is tették a tényeket, elemezték, kommentálták, nyilatkoztak, akkor most futunk még egy kört?
Válasz erre
0
1
kobi40
2025. május 28. 04:02
Nem értem, mit csócsálják ezt a ágens hazaárulot! Mikor indul a katonai bírósági eljárás hazaárulásért, a nemzetbiztonság veszélyeztetéséért?!
Válasz erre
2
1
europész
2025. május 27. 23:51
Hadbirosag ele vele.Katona koromban kapuugyeletesi szolgalatom alatt egy komaromi lany jelentkezert be a laktanya kapujan es kerte tolem,hogy a testverevel szeretne beszelni aki az aknaveto szazadnal szolgalt.Feltelefonaltam a korletbe es lehivtam a kiskatonatt majd kiengedtem tiz percig a kapu mellett atvehesse a kis otthonrol kuldott csomag hazai elelmiszer es gyumolcs kuldemenyt.Az ezred politikai tiszt az ablakabol kifigyelte az esemenyt majd magahoz rendelt.Oriasi pataliat csapott es fogdaba zaratott valamint hadbirosag ele allitassal fenyegetett.Hala a szazadparancsnokomnak masnap reggel kihozatott a fogdabol es miutan tajekoztattam a tortentekrol a kihallgatason vilagosan elismerte nem kovettem el semilyen szabalytalansagot ami veszelyeztette volna a laktanya rendjet. A politikai tiszt meg ket napig fenyegetett a hadbirosaggal majd feldobta a bakancsat. De amit Remusz tabornok muvelt az szintiszta hazaarulas amiert kijar a hadbirosagi itelet.
Válasz erre
3
2
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!