Orbán Viktor elárulta, mi az erős gazdaság alapja

2025. május 30. 10:41

„Ha gazdaságról van szó, akkor minket nem érdekel az ideológia, mi a döntéseket józan ész alapján hozzuk” – húzta alá a miniszterelnök az MKIK rendezvényén.

2025. május 30. 10:41
null

Orbán Viktor miniszterelnök is felszólalt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) rendezvényén. Beszédének felütésében felidézte, hogy az Iparkamarával tizenöt éve van közöttünk együttműködés. Majd arról is beszélt, hogy hogy az MKIK kitüntetett szervezett a kormány számára, stratégiai kulcspartnerként tekintenek rá. 

A kormányfő felszólalásában hangsúlyozta, hogy

az erős gazdaság alapja az erős vállalkozói réteg, és a kormány dolga az, hogy elősegítse a vállalkozások sikeres működését”.

Két út áll előttünk

Majd a jövőt illetően jelezte, hogy Magyarország előtt két út áll: az egyik az adóemelések politikája. Itt felhívta arra a figyelmet, hogy már megjelentek az ellenzék részéről azok az elképzelések, hogy vagyonadót és ingatlanadót is kivetnének, valamint megemelnék a személyi jövedelemadót, ha hatalomra kerülnének.

Orbán Viktor valamivel később felidézte, hogy 2010 előtt mindig a középosztály húzta a rövidebbet. „Megpróbálták bevezetni az ingatlanadót, a vagyonadót és sokkal nagyobb szja volt érvényben” – emlékeztetett.

Leszögezte, „ha gazdaságról van szó, akkor minket nem érdekel az ideológia, mi a döntéseket józan ész alapján hozzuk” – hangsúlyozta. Mint mondta, annak idején azért választotta az adócsökkentéseket a kormány, mert meggyőződése: ha kevesebb az adózik egy vállalat akkor több lesz a munkások bére – jelentette ki a kormányfő.

Ezt is ajánljuk a témában

Fontos észben tartani a 2010 óta elért eredményeket

Orbán Viktor a jelenlévőket emlékeztette a 2010 óta elért eredményekre is. 

  • egymillióval többen dolgoznak,
  • az átlagbér háromszor, a minimálbér megnégyszereződött,
  • a gazdaság ereje pedig megsokszorozódott.

A miniszter arra is felhívta a figyelmet, hogy a baloldal irányítja Brüsszelt, azért olyan bürokratikus, átláthatatlan és vállalkozásellenes a rendszer. Ráadásul olyan tervek vannak ott az asztalon Orbán szerint, amelyek Ukrajna miatt gazdaságilag lenulláznák Magyarországot.

Ezt is ajánljuk a témában

Ez a kormány gazdaságpolitikájának öt tétele

Orbán Viktor az Iparkamara rendezvényén leszögezte,

a kormány gazdaságpolitikája stabil, kiszámítható és állandó”.

Ezek után jelezte, hogy öt tételben lehet összefoglalni ezt a politikát. 

  1. Az első, hogy a gazdaság alapja a munka, nem a segély. Mivel „csak a munka becsülete viheti előre a gazdaságot”.
  2. A második pont, hogy aki dolgozik, azt támogatni kell, sosem sarcolni.
  3. A harmadik, hogy a versenyképesség kulcsa az adócsökkentés. Ahol baloldali kormányzás van, ott bekövetkezik a gazdasági lejtmenet – mutatott rá a miniszterelnök.
  4. A negyedik pont, hogy a gazdaságot nem ideológiai alapon támogatják: í a baloldali vállalkozók sem maradhatnak ki semmiből.
  5. Az ötödik tétel pedig, hogy idén is elérik a céljaikat.

A kormányfő hangsúlyozta, hogy „nem sopánkodunk sem a háború, sem a szankciók miatt, a kitűzött célokat ilyen helyzetben is el kell érni”. Itt kiemelte, hogy 

az idei évre a legnagyobb cél, hogy megvalósítsák Európa legnagyobb, családokat érintő adócsökkentési programját, amely egy négyezer milliárd forintos program.

A Voks 2025-ön való részvételre buzdított

A miniszterelnök ezután arra buzdította a vállalkozókat, mondják el véleményüket Ukrajna uniós tagságáról a Voks 2025 szavazáson. Mint fogalmazott, őket különösen érzékenyen érintheti a kérdés.

Gondolatmenete végén ismertette, hogy született egy megállapodás az Iparkamarával, amely a szervezet elnökének teljes mértékben megfelel. Példaként említette, hogy az MKIK – többek között – adócsökkentést és adóegyszerűsítést kért, amit a kormány teljesíteni is fog. 

Ezt is ajánljuk a témában

Így segíti a vállalkozókat a Demján Sándor Program

Orbán Viktor kitért a Demján Sándor Programra is. Közölte, hogy 1885 vállalkozás adott be pályázatot, és összesen 137 milliárd forintot kértek az államtól. A rendelkezésre álló keret azonban csak 400 pályázat támogatását tette lehetővé, ezért úgy döntöttek:

további 82 milliárd forinttal fogják támogatni a programot, amelynek értéke így összesen 130 milliárd forintra emelkedett.

Beszéde zárásaként Orbán Viktor kiemelte: meggyőződése, hogy a kormány gazdaságpolitikáját az ország többsége támogatja. Meg fogják tartani az emberek bizalmát és ezt a megállapodást be fogják tartani – tekintett előre a miniszterelnök.

A miniszterelnök beszédét alább tekintheti meg:

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

***

 

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
recipratio
2025. május 30. 13:00 Szerkesztve
Nem kell ellopni a magyar és EU adófizetői pénzét höhöö
lazio154-5
2025. május 30. 12:06
A KKV.-ék tudják mi a siker titka! Közbeszerzési tenderen állami garancia biztosításával fővállalkozónak lenni. Ha ezt az ott hallgatózók közzül valakinek sikerül, azonnal "nemzeti oligarcha" lehet!
Picnic Niki
2025. május 30. 11:57 Szerkesztve
OV kedvencei csak itthon sikeresek úgy, h felvásárolják mások cégeit. Mondjon vki olyan termelő vállalkozást, amelyet a sok pénz ellenére a semmiből hoztak létre, és komoly exportbevételei is vannak Másrészt OV-nak megszólalnia ebben a témában, olyan, m amikor a vak vezeti a világtalant
kir2vik
2025. május 30. 11:21
"Ha gazdaságról van szó, akkor minket nem érdekel az ideológia, mi a döntéseket józan ész alapján hozzuk – húzta alá a miniszterelnök az MKIK rendezvényén." Hozzá lehetne tenni, hogy nekünk az egész világ nem az ellenségünk, mivel békepártiak vagyunk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!