Az érdekes igazából az összjáték, ami a Tisza Párt, a hazai sajtóorgánumok, influenszerek és ukrán szolgálatok között van”
– jegyezte meg Lánczi, majd leszögezte, hogy az átláthatósági törvényre azért van szükség, hogy ne lehessen külföldi pénzek mentén hatni a magyar belpolitikai történésekre. „Ma Magyarországon – és több másik országban – az a gyakorlat, hogyha valaki megpróbálja külföldről befolyásolni az adott ország belpolitikáját, akkor mindenféle szervezetek mögé bújik el, és ezeken keresztül finanszíroz újságírókat, közösségi szereplőket, NGO-kat, akik ezután az adott országban elkezdenek politikát csinálni, befolyásolják a közéletet, demonstrációkat szerveznek” – fogalmazott.
Hozzátette:
az átláthatósági törvény egy kísérlet arra, hogy ezt keretek közé szorítsa, feltárja és megakadályozza.
„A benyújtás óta óriási a hisztéria, jellemzően azok hisztiznek, akik külföldi forrásokból működnek, és eddig azt hazudták, hogy ők mikroadományokból és hazai pénzekből működnek. Most kiderült, hogy őket teljesen ellehetetleníti ez a törvény” – magyarázta Lánczi, aki szerint a mikroadomány emlegetése mindig fedősztori.