Zajlik a Fővárosi Közgyűlés – ukránbarát pólót kaptak a tiszások (FOTÓ)

Magyar Péter képviselői a Fidesz „ajándékát” elhajigálták, de akadtak olyan képviselők, akik örömmel magukra öltötték.

Meglepő fotót posztolt a budapesti Fidesz elnöke.
„Interjú Kollár Kingával! Igaz nem az igazival, de kartonpapír mása pontosan ugyanannyit szólt hozzá a mai közgyűléshez mint ő” – írta Szentkirályi Alexandra, a Fidesz fővárosi közgyűlési frakcióvezetője Facebook-oldalán.
A politikus hozzátette:
ugyanannyiszor kért bocsánatot, vállalta a felelősséget és mondott le (egyszer sem).
Sőt, ugyanaz a válasza volt arra is, hogy miért örül Brüsszelben annak, hogy 21 milliárd euróval zsarolnak és késik 50 kórház felújítása (néma csend).”
„Csendben üldögélésben és budapesti busás fizetések felvételében is ugyanolyan jó, viszont a Karton Kinga legalább nem fogja saját hazáját elárulni Brüsszelben, hisz ő ott is néma, míg élő társa ott igencsak harsány” – zárta a bejegyzést Szentkirályi.
Ismert: Kollár Kinga, a Tisza Párt európai parlamenti képviselője a költségvetési ellenőrző bizottság ülésén hatékonynak nevezte a hazánknak járó uniós források visszatartását. Kollár úgy fogalmazott, hogy „magyarként azt kell mondanom, hogy [a jogállamisági eljárás] nagyon hatékonynak bizonyult, mert megközelítőleg 21 milliárd eurót függesztettek fel, és ebből egymilliárd már el is veszett a magyarok számára. És ennek nagyon súlyos hatása volt a magyar államra, mivel nem tud befektetni a közszolgáltatásokba. Természetesen nem tudja támogatni a magyar gazdaságot, és nem tud extra szociális szolgáltatásokat nyújtani az embereknek. Úgy értem, csak hogy pár példát hozzak, az RRF programból 50 kórházban lehetett volna felújítást végezni, amiből nem lett semmi.” Kollár összegzésként megismételte: „nyugodtan mondhatjuk, hogy a kondicionalitási eljárás nagyon hatékony, nagyon hatékonyan befolyásolja a magyarok mindennapi életét”. A Tisza Párt uniós képviselője később úgy értékelte a helyzetet, hogy „ennek van pozitív oldala: a magyar emberek romló életminősége erősítette az ellenzéket. És emiatt én… én… én nagyon pozitív vagyok a ’26-os választásokkal kapcsolatban”.
A Mandiner beszámolt róla, hogy szerdán ülésezett a Fővárosi Közgyűlés, amelyről bővebben itt olvashat:
Ezt is ajánljuk a témában
Magyar Péter képviselői a Fidesz „ajándékát” elhajigálták, de akadtak olyan képviselők, akik örömmel magukra öltötték.
Fotó: Kollár Kinga Facebook-oldala