Zajlik a Fővárosi Közgyűlés – ukránbarát pólót kaptak a tiszások (FOTÓ)

2025. május 28. 11:59

Magyar Péter képviselői a Fidesz „ajándékát” elhajigálták, de akadtak olyan képviselők, akik örömmel magukra öltötték.

2025. május 28. 11:59
null

Május 28-án, szerdán ismét összeült a Fővárosi Közgyűlés, melynek a Karácsony Gergely által hétfőn ismét belengetett csődhelyzet adhatja mg az alaphangját. De mint az az ülés elején kiderült, az ukrán kémbotrány témája sem maradhatott a Városháza falain kívül:

a Fidesz-frakció ugyanis ukránbarát pólókat osztott a Tisza Párt képviselőinek.

Szécsényi Dániel, kormánypárti képviselő felszólalásában az átláthatósági törvényjavaslat kapcsán elmondta, hogy szerinte abban mindenki egyetért, hogy „hazánk szuverenitása nem lehet vita tárgya”, viszont a külföldi finanszírozású szervezetek magyar ügyekbe avatkoznak bele, ezért, aki politikával foglalkozik, nem kaphat külföldi támogatást – idézte az Index.

Hangsúlyozta, hogy a hazai „független médiumok”, akiknél megjelenik az ukrán propaganda, egyértelműen külföldi érdekeket követnek, ezt pedig nem veszi komolyan sem a főpolgármester, sem a fővárosi frakció.

Szécsényi ezután azt a kérdést tette fel, hogy: 

mindenkinek az ukrán titkosszolgálat szervezi a külföldi útjait?”

– utalva ezzel Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök ukránbarát felszólalásaira és Tseber Roland Ivanovics kiutasítására Magyarországról, mint ukrán kém.

Ezután a Fidesz-frakció tagjai kiosztottak néhány ukránbarát pólót a Tisza Párt képviselőinek. Karácsony Gergely minderre úgy reagált, hogy ő is „szívesen hordana ilyen pólót, de nem kapott”.

Az eset után nem sokkal Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt politikusa, Hegyvidék polgármestere pedig egy olyan fotót osztott meg közösségi oldalán, melyen az említett pólóban látható.

A fényképhez kísérőszövegként azt írta: „a szokásos sorosozás, idegenérdekezés és drogosozás közben ötletes akcióra adta a fejét a Fidesz a fővárosi közgyűlésben: EU with Ukraine pólókat adtak a tiszásoknak, ők nem kérték és eldobálták, de sikerült megszerezni!”

A vonatkozó bejegyzést alább tekintheti meg:

Nyitókép: Mandiner/Ficsor Márton

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Ezt is ajánljuk a témában

***

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
iphone-13
2025. május 28. 13:58
MOCSKOS TISZÁS PATKÁNYOK MIND HAZAÁRULÓ FÉREG
cutcopy
2025. május 28. 13:22
Örvendetes és a minimum, hogy a drogos felveszi az ukrán pólót..
Obsitos Technikus
2025. május 28. 13:02
Ismét előbújt a mandiner titokzatos diszlájkosztója :-D
Obsitos Technikus
2025. május 28. 12:50
Szabadnapos az óvónő, vagy mi van? Ennyi halmozottan hátrányos helyzetű fogyatékos kiscsoportost nem szabad magára hagyni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!