A Magyar Nemzet által megismert vádirat cáfolja Karácsony Gergely főpolgármester azon korábbi állítását, miszerint „kamu” lenne a Városháza-ügy. A lap által megismert dokumentum szerint jutalékos, korrupciós rendszer működött a fővárosban, amelyben négy vádlott – Berki Zsolt, Gansperger Gyula, Berki József és Bodnár Dezső – ellen konkrét vádemelés történt, befolyással való üzérkedés miatt.
A vádirat szerint Berki Zsolt önkormányzati jogosultság nélkül keresett befektetőket fővárosi ingatlanokhoz, többek közt a Nagytétényi úti telekhez, ahol 10 milliós kenőpénzt is kifizettek. A legnagyobb botrány a Városháza értékesítésének színlelt előkészítéséhez kötődik, ahol Berkiék 40 milliárdos vételárról és több százmilliós jutalékról beszéltek, miközben az ingatlan nem is volt eladó.
A vádiratban szerepel több olyan ingatlanügylet, ahol előre ismerték a pályázati feltételeket, és „befolyásos kapcsolatokra” hivatkozva tettek korrupciós ajánlatokat. A nyomozás során több lehetséges gyanúsított is felmerült, de velük szemben nem emeltek vádat. Az ügyben különösen kérdéses a fővárosi vagyonkezelő vezetője, Barts J. Balázs szerepe, akinek nevét és hangját több kiszivárgott felvétel is említi, mégsem vált vádlottá.