Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Mandiner tartalomszolgáltatása megszűnt, azon kizárólag korábban közzétett archív tartalmak érhetők el.

Dobrev Klára bejelentette, miután elválnak és Gyurcsány lemondott mindenről: Eljött az én időm! (VIDEÓ)

2025. május 11. 14:17

Szenzációs bejelentést ígért, de semmi konkrétumot nem mondott Dobrev Klára, aki először szólt az emberekhez, mióta kiderült, Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől, sőt, a házasságuknak is vége.

2025. május 11. 14:17

A csütörtöki bejelentéseket követően, vagyis hogy Gyurcsány Ferenc nemcsak hogy lemond minden DK-s párttisztségéről és visszavonul a közélettel, de el is válnak Dobrev Klárával, Dobrev vasárnap kora délután a Facebookon szólt a követőihez.  A szenzációsnak ígért videós tájékoztatón voltaképpen nem hangzott el semmi konkrétum azonkívül, 

hogy a baloldal új korszakot kezd, Dobrev pedig kész mindennek az élére állni. 

Ezt is ajánljuk a témában

A bejelentkezésben először az elmúlt hónapokról beszélt, amelyek alatt a „poklok poklát” élte át, de erősnek kellett és kell maradnia a gyerekei és a rá számító közösség miatt. 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Leszögezte, a magyar baloldal történetében most új korszak nyílik, hiszen most, Gyurcsány exfeleségével egyszer s mindenkorra vége a gyurcsányozásnak. Azt is mondta, hogy nem hisz az egyformaságban, és bár mindenben mást gondol, mint Orbán Viktor és sok mindenben, mint Magyar Péter, ő az „odafordulásban” hisz. Baloldaliként nem fogadja el a világ igazságtalanságait sem, hanem a társaival együtt a változásban látja a lehetőséget.

„Ott leszek a Pride-on idén is, nem ijedek meg a plakátkampánytól és Ukrajnáról sem fog változni a véleményem” 

– tette hozzá némileg a fentivel némileg ellentmondásban, majd kitért a Tisza Párt „nincs jobb és nincs bal, csak magyar” mottójára. Dobrev szerint ez szépen cseng, de hazugság.

„A baloldal igenis létezik. Nem fog előfordulni, hogy Magyarországon ne legyen erős, baloldali képviselete a magyar embereknek. Azért vagyok itt, hogy a baloldal ott legyen 2026 után a parlamentben, és meghatározó erő legyen az Orbán utáni Magyarország alakításában. Baloldal nélkül nincs kormányváltás, nincs új országgyűlés. De a jobboldal nélkül sincs, kellenek az orbáni világot leváltani akaró jobboldaliak is” – összegezte végül.

 

Nyitókép: Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció képviselője részt vesz az európai parlamenti választásokra felkészítő vitán a budapesti Kongresszusi Központban 2024. május 17-én. 
Fotó: Kisbenedek Attila/AFP

Összesen 198 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
edico
2025. május 12. 11:50
Klára asszonyság csinálhat amit akar, akkor is marad Gyurcsányné. Nem valószínű, hogy egy korosodó nő megváltoztatja a világot.
Válasz erre
0
0
wombatmenhely
2025. május 12. 10:51
Ha ez a nőstényördög a poklok poklát járta meg, akkor ez számára annyit jelentene, hogy látogatást tett a mennyországban. Mivel ez lehetetlen, jó bolsihoz híven most is hazudik.
Válasz erre
1
0
tapir32
2025. május 12. 03:29 • Szerkesztve
Dobrev: Ekkora halat fogtam!
Válasz erre
0
0
tapir32
2025. május 12. 03:27
Eurobarometer: Magyarország a 7. legkevésbé korrupt állam az EU-ban. Világbanknál Magyarország a 6. legkevésbé korrupt állam az EU-ban. Az OECD szerint a magyar gazdaság volt az egyik legsikeresebb az elmúlt tíz évben. Az EU-ban a 4. A magyarországi közhangulatot az optimizmus uralja. /Kopp Mária Intézet felmérése/ Béke, biztonság, jobb élet = Fidesz-KDNP Minden ember erkölcsi kötelessége kiállni a béke mellett és elítélni a háborút folytatni akarókat! Nem szabad, hogy az orosz-ukrán konfliktus, orosz-EU konfliktussá váljon! Az európai értékeket Magyarországon és az EU-ban a Fidesz-KDNP képviseli.
Válasz erre
4
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!