De ki ünnepli a láthatatlan munkát?

„Május elseje a munka ünnepe. De ki ünnepli a láthatatlan munkát?

Nincs szakszervezet, nincs szabadság, nincs előléptetés, és nem jár köszönet sem érte. Mégis minden nap megtörténik.

Megfőzöd a vacsorát. Feltöltöd a hűtőt. Elpakolod a ruhákat. Beírod a naptárba a gyerek orvosi időpontját. Figyelsz, mikor szorong a reggelinél a kislányod. Tudod, ki melyik plüss nélkül nem tud elaludni. Elküldöd a szülinapi üdvözlőlapot. Ismered a szomszéd gyerek nevét. Észreveszed, ha elfogyott a WC-papír.

Ez is munka. Tervezés, figyelem, törődés, állandó jelenlét. De nem számítjuk annak. Nem jár érte fizetés. Mert csendben történik. Mert többnyire nők végzik.

Ez a láthatatlan munka. És ez is munka.

Sokan azt hiszik, hogy ma már egyenlően osztozunk a házimunkában. Leginkább – merem mondani – azok gondolják ezt, akik kevesebbet végeznek belőle. Igen, egyre több apa viszi reggel oviba a gyereket, főz vacsorát, tologatja a babakocsit a parkban. Ez jó. De a háttérmunkát – az odafigyelést, a gondoskodás és a logisztika végtelen sorát – még mindig túl gyakran a nők végzik.

De még mindig azt a régi mesét kapjuk, hogy »a nők erre vannak kódolva«. Hogy ők jobban odafigyelnek, jobban szerveznek, jobban törődnek.

A láthatatlan munka értéket teremt, rendszert tart össze, embereket támogat. Csak nem kap érte senki fizetést, nyugdíjat, vagy elismerést. Pedig ideje lenne.

Ma, a munka ünnepén, ne csak a fizetett munkáról beszéljünk. Gondoljunk a láthatatlan munkára is – és azok elismerése, akik nap mint nap végzik.”

Nyitókép: Pixabay

***