Akár a bíróságig is elmehet Kollár Kinga ügye

2025. május 07. 18:13

A tiszás Kollár Kinga hírhedt felszólalásában mondta azt, hogy nekik jó, ha a magyar emberek életszínvonala romlik, amire válaszként a budapesti Fidesz–KDNP-frakció összeférhetetlenségi eljárást kezdeményezett.

2025. május 07. 18:13
null

Mint kiderült, akár bírósági ügy is lehet a tiszás Kollár Kinga botrányos kijelentése apropóján, hiszen a képviselő erős mondatait követő Fidesz indítványnak köszönhetően megkezdődött az összeférhetetlenségi eljárás a Tisza-politikussal szemben.

Ahogy azt a Magyar Nemzetnek a Fővárosi Közgyűlés kormánypárti képviselője, Gulyás Gergely Kristóf elmondta, „akár bíróság elé is kerülhet a Kollár Kingával kapcsolatos összeférhetetlenségi eljárás”.

Törvényi garanciák vannak arra, miként kell eljárnia az ügyet tárgyaló bizottságnak, ugyanakkor a Baranyi Krisztina vezette testületben is messze felülreprezentáltak a városvezető koalíció tagjai, így kevés esélyt lát arra, hogy elítéljék Kollár Kinga kijelentéseit.

– nyilatkozta a kormánypárti képviselő.

Ezt is ajánljuk a témában

A lap szerint Gulyás Gergely Kristóf azt is hozzátette, hogy „a pénzügyi és közbeszerzési bizottságnak kell tárgyalnia az ügyet, majd pedig javaslatot kell tenni a közgyűlés számára az összeférhetetlenség elbírálása kapcsán”.

Kifejtette: „a közgyűlés fog erről szavazni, és hogyha bármely fél nem ért egyet a közgyűlési döntéssel, akkor a bíróságon megtámadhatja”. Véleménye alapján „nagy valószínűséggel bíróság elé kerül az ügy”.

Gulyás Gergely Kristóf azonban már azon is nagyon meglepődött, mikor a korábbi közgyűlésen a várost vezető balliberális koalíció nem szavazta meg az etikai kódexet.

Mint azt a képviselő elmondta: „ez számomra azt jelenti, hogy nincs olyan etikai minimum, ami mellett közösen ki tudnánk állni”. Figyelembe véve, hogy a koalíciónál az nem számít etikai minimumnak, hogy a budapestiek által választott képviselők ne legyenek külföldi befolyás alatt, azt is nehéz feltételezni, ugyanezek a képviselők pártatlanul bírálják-e el az összeférhetetlenségi kérdést – vélekedett.

Gulyás szerint a közgyűlés döntésének tükrében fogják megnézni, milyen lehetőségeik vannak. Hozzátette: „részt fogunk venni több képviselővel ezen a bizottsági ülésen, és el fogjuk mondani az érveinket, hogy szerintünk miért összeférhetetlen Kollár Kinga mandátuma az általa elmondott kijelentésekkel”.

Nyitókép: Bodnár Boglárka

Ezt is ajánljuk a témában

 

 

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bitrex®
2025. május 07. 22:02
Mikor legközelebb megérkezik Ferihegyre, betuszkolni egy (ukrán rendszámos) fekete autóba, oszt vót, nincs.
BBrutus
2025. május 07. 21:19
Aki a hazája ellen dolgozik, az áruló. Börtönt, teljes vagyonelkobzás és az állampolgárságtól való megfosztás jár neki. Tessék beleírni az alkotmányba.
madre79
2025. május 07. 19:52
Szóval ezek bármit csinálhatnak következmények nélkül?????
Vata Aripeit
2025. május 07. 19:39
De nem kerül...mert ez az ország diktatúrának se jó, meg jogállamilag se..sajnos
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!