Veszélyes terep – a Tisza Párt ballépése, a magyar kormány Izrael-politikája

2025. április 16. 20:46

Érdemes lenne megtanulni az együttműködést a kormánynak a nemzetközi szervezetekkel, az ellenzéknek pedig a kormánnyal néhány kiemelten fontos ügyben.

2025. április 16. 20:46
null
Fodor Gábor
Index

„Tehát ebben az esetben tartalmilag védhető a magyar kormány álláspontja, ami nemcsak az amerikai, de a német és a lengyel véleménnyel is egybeesik. Viszont ez a bejelentés akkor történt meg, amikor már jó ideje harcban áll a Fidesz–KDNP-kabinet az Európai Unióval, nehezen felejthető és értelmetlen konfliktust vállalt a NATO-val Svédország csatlakozásának az akadályozásával, és általában a nemzetközi szervezetekkel kapcsolatban sorozatosan kritikusan nyilatkoznak a hazai kormányzati szereplők. Ez viszont, így együtt, már nincs rendben. Ugyanis az egyedi döntés vállalható, de ha ez a lépés egy koncepció része, amely a nemzetközi együttműködések negligálását jelenti, akkor baj van. Nem szabad egyszerre túl sok perlekedést és viszályt vállalni, mert akkor notórius bajkeverőként tűnünk fel partnereink előtt. Azt pedig tudni kell, hogy céljainkat csak szövetségesekkel a hátunk mögött tudjuk elérni. A nemzetközi szervezetek fontosságát pedig éppen a kis és középméretű országoknak kell legjobban tudniuk.

Ha nincsenek ugyanis ilyen nemzetek feletti együttműködések, akkor a Magyarország-méretű országok teljesen kiszolgáltatottá válnak a nagyhatalmi önkénynek, ahogy azt már nem egyszer tapasztaltuk a történelmünk során. A nemzetközi jog, a tagság az unióban, a NATO-ban, az ENSZ-ben és sok más szervezetben minket véd, elsősorban a mi érdekünk. Ha ezek a szervezetek és a jogi egyezmények nem léteznének, akkor a nyers erő, vagyis az erőszak uralná a nemzetközi porondot. Akkor az számítana, hogy kinek mennyi atomtöltet, rakéta és hadsereg áll a rendelkezésére. Az államok közötti együttműködés, a szövetségek rendszere eredményezhet például olyan helyzetet, hogy egy közepes méretű állam a vétójogával élve képes befolyásolni és megakadályozni a világ egyik legfejlettebb régióját jelentő Európai Unió többségi döntéshozatalát.

Ezért is fontos eleme a politikai bölcsességnek az egyensúlyra törekvés, vagyis annak a helyes aránynak a megtalálása, hogy mi az, amikor vállalni kell a konfliktust, és melyik az a helyzet, amikor a haza érdeke a megegyezést diktálja. Érdemes lenne tehát megtanulni az együttműködést a kormánynak a nemzetközi szervezetekkel, az ellenzéknek pedig a kormánnyal néhány kiemelten fontos ügyben. Sokat nyerhetne ezen az ország, és így a tapasztalatlan képviselők is átélhetnék azt, hogy lehet örülni annak is, ha mindannyiunknak jobb egy kicsit.”

Nyitókép korábbi felvétel. Fotó: MTI / Purger Tamás

***

Kapcsolódó vélemény

undefined

Csépányi Balázs

Magyar Nemzet

Idézőjel

Szavai miatt össztűz zúdult Magyar Péterékre balról jobbról egyaránt.

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dermedve
2025. április 17. 21:10 Szerkesztve
Így beszél egy igazi opportunista! Ezért tündököl a mai nap is az SZDSZ csillaga. Vagy várjunk csak...
statiszta
2025. április 17. 17:38
Gabika küzd mint disznó a jégen...
kir2vik
2025. április 17. 12:25
Kicsim, ballépésed itt neked volt, amikor elhagytad a Fideszt az SZDSZ kedvéért. Azt' hová jutottál? Bár éhen nem halsz így sem aranybogár.
k
2025. április 17. 07:02
-Egy keresztény nem lehet semleges az Izraelben történő problémákkal kapcsolatban, mert a keresztény Bibliának is része az Ószövetség a zsidó Tóra, így az arabok gyilkos szándéka a zsidók ellen ,....a keresztényre is vonatkozik. -A továbbiakban sem lehet másképpen hozzáállni a problémákhoz Európában, -A liberális életmód miatt történő (impotens LMBTQ, impotens homoszexualitás) lakosságcsökkenés miatt van BEVÁNDORLÁS, amiket szintén nem lehet helyeselni, és ezekben a kérdésekben nem a magyar nép kötekedik, hanem a magyar néppel kötekednek azért hogy az Európai Unió aberrációs bűneit rákényszerítsék hazánkra. -Tehát ez a "VESZÉLYES TEREP" nem a magyar nép miatt alakult ki, hanem a magyarok annak ártatlan elszenvedői. -Érti ezt a liberális, de úgy tesz mintha nem értené.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!