„Orbánnal szemben vádjaim vannak, nem kérdéseim” – Konok Péter is reagált a miniszterelnök interjújára

2025. április 20. 12:39

„Ez egy interjú volt, nem egy politikai manifesztum” – jelentette ki a történész.

2025. április 20. 12:39
null

Konok Péter történész is elmondta véleményét közösségi oldalán az ÖT Youtube-csatorna Orbán Viktor-interjúja kapcsán. Bejegyzését azzal a felütéssel kezdte, „sokan, sokat írtak arról az elmúlt napokban, hogy ők mit kérdeztek volna Orbántól. Ez engem különösebben nem foglalkoztat: 

én semmit sem kérdeztem volna tőle, mert eszem ágában sem lenne leülni egy politikussal

 (nem csak Orbánnal, de vele aztán pláne nem), vagy akár egy légtérben tartózkodni vele”

„Az én szememben a politikus egy funkció, és nem igazán érdekel az árutestét adó ember sem. Orbánnal szemben vádjaim vannak, nem kérdéseim, mivel a kérdésekre – úgy gondolom – tudom a választ” – tette hozzá Konok. 

A történész azzal folytatta, hogy véleménye szerint „a politikus olyan, mint egy szendvicsautomata, ahol ha bedobjuk a megfelelő összeget és megnyomjuk a megfelelő gombot, nagyjából az jön ki, amire számítani lehet. Legfeljebb romlott, vagy kilopták belőle az amúgy is extravékony sajtot”
Majd a magyar miniszterelnök kijelentéseit illetően megjegyezte, hogy 

Orbán teflonbevonatú pofájáról is szinte minden lepergett, egyszer-kétszer lett csak karcos”. 

Konok Péter ugyanakkor felhívta arra a figyelmet, hogy ezek nem előre egyeztetett és elfogadott kérdések voltak. „Hontnak sikerült többször is olyan dolgokat kimondatni Orbánnal, ahol az emberei egészen biztos felszisszentek”.

„Nem középen kell állni”

Ezután valamivel azt is kifejtette, hogy 

ez egy interjú volt, nem egy politikai manifesztum.

Ha valaki figyelt (nem magára, hanem az interjúra) új, ha lehet, még sötétebb árnyalatokat fedezhetett fel a narancssárga már ismert árnyalataiban. Alapvetően azt, hogy a hatalom aggódik. Nem, szerintem nem a Tisza miatt, hanem éppen annak ellenére”  – hangsúlyozta a történész.

Konok gondolatait azzal zárta, hogy „nem »középen« kell állni. Az középen állás jobb esetben illúzió, rosszabb esetben tudatos manipuláció. Nem kell beállni egyik látszattáborba sem, magát ezt az ürügyszerű iszapbirkózást kell elemezni, megérteni, okadatolni, ízekre szedni”.

„Persze, azt is lehet, hogy csak várjuk, várjuk a sültgalambot, Magyar Pétert, vagy éppen azt a bizonyos villamost” – zárta bejegyzését a történész.

Nyitókép: Orbán Viktor Facebook-oldala

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 115 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
eljolesz
2025. április 21. 17:16
Nem kicsit nagyképű a bácsi: "a kérdésekre – úgy gondolom – tudom a választ” . Basszus, Peti, ha tényleg tudtad volna a válaszokat, meg miniszterelnök is lehettél volna, nem pedig médiageci!
Mazsola0408
2025. április 21. 15:20
Olyan intelligens faszi vagy hogy már csak saját magaddal beszélgetsz így mindig igazad van Csak azt nem értem miért kell ezt le is írni,még sem vagy elégedett a halgatóságoddal?
redford-2
2025. április 21. 09:33
Konok Péter kocsmai felszólalását hallottok. Háromszor három sört kérünk mindenkinek, háromszor.
Squalline
2025. április 21. 09:27 Szerkesztve
Emberkedő öregecskedő hithű bolsevik. Váltókezelő kerti törpének még beférne a kommunista szellem vasútja projektbe.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!