Mozgástér, önrendelkezés, nemzeti identitás tartanak meg minket, nem a társadalommérnöki betűszavak.
Nem állíthatjuk, hogy eseménytelen korban élnénk. Ha csupán az utóbbi másfél évtizedünkre tekintünk vissza, olyan események sorjáznak elő, amelyek egy évszázadra elosztva is soknak tűnnének.
Csak röviden felidézve: 2015-ben robbant be az a migrációs krízis, amelynek hatásait déli határainknál a mai napig érezzük. Lelki és anyagi tartalékainkat megcsapolta a globális gazdasági válsággal súlyosbított világjárvány. A békébe vetett hitünket pedig a lassan három éve zajló orosz–ukrán háború tépázta meg alaposan. Mindezek mellett egy láthatatlan, nyelvünket, nemzeti kultúránkat és hagyományainkat feloldani szándékozó ideológiai hadviseléssel is dacolunk. Geopolitikai és kulturális törésvonalak szabdalják a közelmúltat, és teszik kiszámíthatatlanná a jövőt. E folyamatosan újra- és újratermelődő válsághelyzetek közt úgy tűnhet, hogy az abszolút igazságok és biztonságot adó értékek viszonylagossá válnak, semmibe vesznek vagy csak eljelentéktelenednek.
Át- és túlélve az elmúlt időszakot, arcunkat a jövő felé fordítva megfogalmazhatunk néhány tanulságot. Engedje meg a kedves olvasó, hogy most öt tanulságra szorítkozzak csak.
Egy. A szélesre tárt kapuk korában minden eddiginél fontosabb a nemzeti szuverenitás megőrzése. Jövőt csak gazdag kulturális hagyományainkból formálhatunk, nem az idegen civilizációk hullámveréséből.
Mozgástér, önrendelkezés, nemzeti identitás tartanak meg minket, nem a társadalommérnöki betűszavak.
Kettő. A politikai kalandorok kora lejárt. Olcsó hecckampánnyal, rendszerdöntő lendülettel, agresszív retorikával ki lehet vívni a közfigyelmet, ám a tartós, értékteremtő politizáláshoz ennél azért jóval több szükségeltetik – ahogy azt az eltelt tizenöt év ellenzéki vezéreinek felemelkedése és bukása példázta.
Három. Ami a külügyi tájékozódást illeti: bebizonyosodott, hogy Németország legértékesebb importterméke nem az elhibázott Energiewende vagy a zátonyra futott Willkommenskultur, és még csak nem is a politikai pluralizmust elnyomni szándékozó áldemokrata hevület. Sokkal inkább mindezek tanulságát érdemes hazahozni, amikor az energiakérdésről, a migrációról vagy a belső stabilitásról kell döntenünk.
Négy. Béke nélkül nincs tervezhető európai jövő. A szomszédban dúló vérontásnak nem lehet megoldása sem a háborús gépezet feneketlen táplálása, sem az üres diplomáciai üzengetés. Megoldást csak olyan békefolyamat jelenthet, amely Kijev és Moszkva számára is méltányos feltételeket teremt, és figyelembe veszi a kárpátaljai magyar kisebbség sorsát is. Mást képviselni ebben a helyzetben külpolitikai öngyilkossággal ér fel.
Öt. Végre változik a tengerentúli széljárás: a trumpi kormányzat egy lassan, de biztosan újraformálódó világrendet sejtet. Ebben a geopolitikai földindulásban hazánk szilárd pozícióval bír, amit feladni önsorsrontás volna.
És ne feledjük, hogy e tanulságok csak a minimumot jelentik ahhoz, hogy jövőt álmodhassunk magunknak itt, Európa szívében, a Kárpátok ölelésében.
Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
A szakértő szerint a helyi szolgáltatóké most már a felelősség.
Az elemző szerint a béke felé vezető út továbbra is elsősorban a területi kérdéseken és a Nyugat által tervezett vagyonkezelési lépéseken bukhat.
Hallatlan: az amerikai elnök saját közeli emberit merészelte kinevezni a megüresedő nagyköveti pozíciókba.
Az orosz elnök az évértékelőjén nem finomkodott: nyíltan megfenyegette azokat, akik az orosz vagyonhoz nyúlnának, és bírósági harcot ígért.
„A jog és a józan ész győz egyelőre” – írta a Kreml egyik vezető megbízottja.
Akik még nem döntöttek, le fognak majd szavazni a biztonságra, a kormányképességre, a kiszámíthatóságra és a tapasztalatra, ez az én reményem – mondja Orbán Viktor. Hogy látja a háborús helyzetet? Megnyerhető-e a jobboldalnak a digitális tér? Mit gondol a Szőlő utcában történtekről? Interjú a miniszterelnökkel.
Remélhetőleg ez fordulópontot jelent hányatott idényében.
Maradjunk annyiban, hogy Viktória Strompová számára mindaddig egyáltalán nem volt fontos a magyar állampolgárság, amíg nem akart a Tisza Párt színeiben országgyűlési képviselőjelölt lenni.
