Legyen vége már, Kicsi!

Jó pár hónapja elképedve figyelem, hogy mi zajlik a magyar közéletben. Valamivel kevesebb, mint egy év van a választásig, az igazi, vérre menő kampánynak még csak ősszel kellene elrajtolnia, 

Egy-egy pörgősebb hírszerkesztői műszakom végére mentálisan is teljesen kimerülök a belpolitikából, pedig az élet más területein is helyt kellene állnom.

Nem csináltam belőle soha titkot: évekkel korábban jó pár lépéssel beljebbről szemléltem a közéleti történéseket, egy megyei jogú városban egy közgyűlési frakció munkáját segítettem. Láttam, hallottam cifra dolgokat; volt, hogy két tábor között én voltam a villámhárító. De ilyen kocsmai stílust, mint amit az új ellenzék vezére és megannyi szimpatizánsa képvisel, korábban nem tapasztaltam.

Márki-Zay Péter feltűnése óta sajnos nem újdonság, hogy bizonyos személyeket, társadalmi csoportokat pellengérre állítanak, uszítanak ellenük, de 

Elárulom, sehol! De az sem, hogy egy riporternőt csípőből tegezve azzal ugrasson, hogy foglalt a szíve, hiába próbálkozik.

Ugyanis az emberek nem azért mennek el egy politikai fórumra, hogy annak jelentős részében azt hallgassák, hogy egy adott újságíró propagandista, s pár hónap múlva leolvad a mosoly az arcáról. Illetve nem is azért, hogy betekintést nyerjenek az ügyeletes szívtipró újabb love storyjába, ami rövid közéleti pályafutása alatt immár talán a harmadik. Utóbbi alól talán kivételt képeznek az asszonykommandó tagjai, akiktől fülsiketítő módon tud szólni a „hazudik a tévé”.

S ha már a szimpatizánsokat is érintettem, szeretnék feltenni nekik néhány kérdést: 

Illetve miért is bíznák az országot egy olyan pártra, melynek képviselője olyan nyilatkozatot tesz, hogy a magyarok romló életszínvonala erősíti az ellenzéket, emiatt pozitív az előérzete a 2026-os választásokkal kapcsolatban? Arról nem is beszélve, hogy bár több mint egy éve azt hallgatjuk, hogy „árad a Tisza”, kézzelfogható programmal még nem találkoztunk a különféle fenyegetéseken túl, amelyek az úgynevezett lengyel modellt kicsit is jobban ismerők számára rögtön megnyomják a vészjelzőt!

Szóval, kedves csalódott, mindenből és mindenkiből kiábrándult tiszások, valamint bizonytalanok: nem kérek tőletek mást így húsvét ünnepén, mikor a belpolitikai csatazaj némileg elhalkul, csak azt, hogy lépjetek két vagy három lépést hátra. 

S kérlek, ne gyertek azzal, hogy propagandista vagyok, vagy nerenc! Igenis látom a rendszer hibáit és hiányosságait, én sem értek minden lépéssel és intézkedéssel maradéktalanul egyet, de azt tudom, hogy a kormánypártok és politikusai mögött már több évtizedes politikai tapasztalat és közigazgatási rutin van, és ami a legfontosabb, 

Kedves honfitársaim, a következő hónapokban ne csak nézzetek, hanem lássatok is, és ne üljetek fel a manipulációnak és a hergelésnek. Mert lehet, hogy Amerikából frissebb és tisztább szelek fújnak, de a világ dolgai még mindig nem a normális mederben folynak. S ilyenkor még inkább résen kell lennünk, mert 

Épp ezért most még inkább államférfiakra (és nem utolsó sorban -nőkre) van szükség, akik az Isten, haza, család hármasegység mentén tudnak gondolkozni – és nem fotómodellekre, akik számára a fentiek semmit sem jelentenek.

***

***

Nyitókép: Attila KISBENEDEK / AFP