Szanyi, aki Orbán Viktor kijelentése idején a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium politikai államtitkára volt, azt mondta: „Addig még lehet párhuzamot vonni, hogy mindketten azt mondták, hogy egy korrupt a kormánynak ne adjanak pénz. Akkor Orbán Viktor tartotta korruptnak a Gyurcsány-kormányt, most az ellenzék Orbánékat.
„Ilyen van, de illetlennek tartottam akkor is, ma is. Mindig azt mondtam egyébként, hogy hazai csatákat nem Brüsszelben kell megvívni”.
Ugyanakkor odáig nem ment el eddig senki sem, hogy minél rosszabb, annál jobb, mert abból ő profitál; a magyar emberek romló életminősége pedig erősítette az ellenzéket.
Ez egy hülyeség, ráadásul nem is igaz”
– jelentette ki Szanyi, aki gondolatkárosultnak nevezte Kollár Kingát.
Ez akkora hülyeség, mint amikor 2004 körül Orbánék főnyereménynek nevezték Gyurcsányt a maguk szempontjából – fűzte hozzá.
A volt EP-képviselő szerint
ilyen mondatokkal egy darab szavazatot nem lehet szerezni.
Ezt a saját szavazóik is legfeljebb tolerálják, mint sem jóváhagyják.
Olyat lehet mondani, hogy „ezek olyan bénák, hogy nem tudják megszerezni ezt a pénzt, de majd én megszerzem”. De az, hogy addig is dögöljenek meg, az nagyon nem stimmel – szögezte le. Hozzátette: nem politikusként is sértőnek tartja ezt a kijelentést.