Nyomozást rendeltek el Karácsony Gergely ellen a Pride miatt

A törvény szerint, „aki megtiltott gyűlést szervez, vagy arra való részvételre felhív, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.

Miután a szonda azt jelezte, hogy alkoholt fogyasztott, elvitték vérvételre.
Ittas vezetésen kapták Esze Tamást, a Mi Hazánk egyik politikusát – tudtam meg a 24.hu, a lap szerint a XXII. kerületi önkormányzati képviselőt április hetedikén állították meg a rendőrök, és mivel a szonda pozitív értéket mutatott, előállították. A lap értesülését Kisberk Szabolcs, a Mi Hazánk kommunikációs igazgatója is megerősítette.
Esze Tamást megállították és megszondáztatták a rendőrök, miután a szonda azt jelezte, hogy alkoholt fogyasztott, elvitték vérvételre.
Esze egyelőre még nem tájékoztatta ügyéről a párt vezetését, ugyanakkor a Mi Hazánk fegyelmi és etikai bizottsági eljárást indított Esze Tamás ellen.
Úgy tudjuk, hogy nem hallgatták ki és nem gyanúsították meg”
– mondta Kisberk.
Esze Tamás kétdiplomás gépészmérnök, a születése óta Budafokon él. Egy korábbi nyilatkozata szerint 1974 óta kizárólag vezetői munkakörben dolgozott és 1990-ben saját céget alapított. 1992-ben kezdett politizálni, és 1994 és 2006 között MIÉP-es önkormányzati képviselő volt. 12 év kihagyás után kapcsolódott be újra a politikába. Jelenleg a XXII. kerületi önkormányzat képviselője.
Nyitókép: Facebook