Budapesten ma egy fővárosi képviselőtől azt látjuk, hogy a vallási közösségek ellen uszít, ez pedig szintén olyan magatartás, aminek következménye kell legyen. Mi pedig egyértelműen azt gondoljuk, hogy nem szeretnénk következmények nélküli fővárosban élni
– jelentette ki Gulyás Gergely Kristóf.
A politikus elmondta, dolgoznak jelenleg az etikai kódex pontos szövegén, amelyet legkésőbb kedd 16 óráig fognak benyújtani a közgyűlés elé. Tájékoztatása szerint a tervezett szabályozás fizetésmegvonásról, vagy nyilvános bocsánatkérés elrendeléséről is rendelkezhet majd. „Mindenféleképpen szeretnénk arányos, ugyanakkor szigorú szankciórendszert felállítani” – tette hozzá.
A Magyar Nemzet kérdésére, hogy vajon a balliberális közgyűlési többség támogatni fogja-e a javaslatot, Gulyás Gergely Kristóf úgy válaszolt: az etikai kódexről szóló szavazás arról fog szólni, hogy kiderüljön ki az, aki vállalja, hogy az esküjének egyébként megfelelően a budapestiek érdekében végzi mindennapi munkáját.
Mindenki, aki nemet mond erre az etikai kódexre, az igazából az esküjének mond nemet.”